32.rész*Magyarság

Felébredtem, s szám mosolyra húzódott. Meleg átjárta a testem, amelyet a nap okozott az ablakon keresztül. Friss szelő is társult hozzá, a nyitott erkélyajtónak köszönhetően. Pár lusta pislogásra telt tőlem, mielőtt is a mellkasom előtt pihenő kézen végigsimítottam. Lassan ajkaimhoz emeltem, csókot hintettem rá, s óvatosan lefejtettem magamról. Óvatosan megfordult, kis puszit nyomtam elnyílt ajkaira, és már ki is másztam csendesen a göndör srác mellől, kinek reakciója annyi volt, hogy hátat fordított.

Amint sikeresen eljutottam a csomagomig, magamhoz vettem egy fehérnemű szettet, és már el is hagytam a hálót. Fürdőben megengedtem a zuhanyt, megszabadult minden ruhámtól, s beálltam a meleg vízsugár alá.

Tenyerembe a narancsos tusfürdőmből nyomtam egy keveset, majd elkezdtem a mosakodást, miközben egy dallam járta át testem. Dúdolni kezdtem, majd hangomat bátran ki is engedtem.

„Nem akarom csak addig… még zajos a lelkem csak addig… még lobog a szívem, hitesd el… jó nagyon, nagyon ma éjjel!”

Csípőmet mozgattam az ütemre, s szinte teljesen átadom magam a dal forróságának, amelyet minden egyes alkalommal magából áraszt.

„Felkopog a szomszéd e percben… én vagyok a gyengéd, csak mondd, hogy én vagyok a minden. Te jó ég! Én bolond, bolond hagyom, hogy játssz még…”

Leöblítettem magamról a finom illatú habalapú tusfürdőt, s újabb adagot nyomtam tenyerembe. Arcomat a vízsugár felé fordítottam. Pár pillanatig úgy tartottam, majd arrább álltam, s deréktól lefelé kezdtem el mosni magam, mire a dalolászás újra feltört belőlem.

„Itt toporog bennem egy elszánt… vad szerelemállat, fogamtól… felhasad a vállad. Te jó ég! Jó nagyon, nagyon a világ még várhat..”

Megfogtam a zuhanyfejet, s magamra irányítottam, ám éppen hogy elkezdtem lemosni magamról a habot, egy kéz fonódott körém. Tudtam, hogy csak is Harry lehet az, így minden ijedtség nélkül hunytam le pilláim. Nyakamba csókolt, a zuhanyt kivette kezemből, s helyére tette.

- Milyen nyelven énekeltél? – kérdezte kíváncsian, oldalamat cirógatva.

- Magyarul – adom meg a választ.

- Nem is tudtam, hogy beszélsz más nyelvet.

- Minden ember beszél valamilyen idegen nyelvet – elgyengülten közöltem vele.

- Valóban – ölelt át szorosan. Meztelen teste enyéméhez simult. – Jártál már ott?

- Még nem – feleltem. – Na és te?

- Én sem. Viszont eléggé túlfűtött dalnak tűnt – jegyezte meg.

Felkuncogtam enyhén piros arccal, mielőtt is válaszoltam volna; - Mert az is.

****

- Kész vagy? – lépett be a szobába Harry, amikor is ruhám cipzárját próbáltam felhúzni.

- Segítenél? – néztem rá a tükrön keresztül.

- Persze – lépett mögém, s vállamon kis csókot hagyott. – Csodás vagy.

- Köszönöm – mosolyogtam rá hálálkodva. – Mit szeretnél ma csinálni?

- Esetleg kimehetnénk a pályára – ennek hallatán azonnal szembefordultam vele. Értetlenül nézett rám, s látszott rajta, hogy fogalma sem volt arról, hova is tegye a hirtelen reakcióm.

- Harry, én nem megyek vissza a pályára – ellenkeztem azonnal.

- Miről beszélsz? – vonta össze értetlenül szemöldökét.

- Vissza jöttem, itt vagyok melletted, de a társad újra nem leszek – magyaráztam meg. – Sajnálom. Amúgy, két hétig te sem ülhetsz még autóba – adtam tudtára.

- Az lehetetlen – rázta nemlegesen fejét. – Te vagy a tökéletes társam, akinek a finálén a sivatagban mellettem kell ülnie. Te is ezt akartad, bébi – kapkodta a levegőt, s felkarjaimat fogta erőteljesen.

- Még te sem lehetsz annyira biztos abban, hogy te jutsz be – fontam nyaka köré kezeim.

- Tudod, hogy a legjobb vagyok, még ha most két versenyt ki is hagyok – kacsintott rám, majd ajakit váratlanul enyéimre nyomta.

Nevetve szakadt el tőle, és szemeibe nézve így szóltam; - Még a te egód, sem lehet ekkora.

- Semmit se becsülj alá – kacsintott. – De legalább kimegyünk most? Semmi kedvem még egy napot a falak között tölteni.

- Pár perc és indulhatunk – léptem el mellette, és bújtam színes cipőmbe.

- Erre már nincsenek szavak – mosolyogva hagyta el a szobát.

Gyönyörű lánnyal az oldalamon sétálhattam végig a bokszutcán, ahol is a versenyzők, az ellenfeleim, kíváncsi tekintetekkel fürkésztek bennünket. Mind a ketten vidáman, hatalmas mosollyal arcunkon haladtunk előre. Ujjaink egybe voltak fonódva és egy másodpercre sem akartam elengedni őt. Csodás mosolyával mindent beragyogott, a boldogság szinte kézzelfogható volt.

- El sem hiszem – sietett elénk Ellie. – Köszönöm – ölelte meg szorosan Anit, aki egy kezével viszonozta a váratlan, kedves gesztust. – Harry, jó újra látni az igazi éned.

- Ne örülj annyira – vigyorogtam rá.

- Igen, erről beszélek – nevetett. – Remélem tisztában vagy azzal, hogy nem ülhetsz autóba.

- Mindent elmondott Nina, semmi okod az aggodalomra – nyugtattam meg. – Bár nem ígérhetek semmit – ezzel már húztam is magam után barátnőmet, faképnél hagyva Elt.

- Azért visszafoghatnád még magad – mormogta mellőlem Ani.

- Senki kedvéért sem változom meg.

- Igen, most már biztosan állíthatom, hogy betépve sokkal normálisabb vagy – nyomott puszit arcomra.

Nemlegesen, még is nevetve ráztam meg fejem, és vezettem a tribünökhöz a lányt. Elfoglaltunk két széket, amelyek szabadok voltak, s kényelembe helyeztük magunkat. Furcsa volt az érzés, még is kellemes. Jó volt, hogy újra mellettem ül a lány, aki elrabolta szívemet, még is a pillanatot az múlhatta csak volna fel, ha az autómban lehettünk volna.

Még is hálásan pillantottam mosolygós arcára, amellyel a pályát figyelte árgus szemekkel. Karomat átvetettem vállá, közelebb húztam magamhoz, ajkaimat puha arcbőrére nyomtam, majd orrommal megcirógattam, s figyelmem újra visszafordítottam a pályán nagy sebességet diktáló versenyautókra.  

31.rész*Vágyak világa

Kellemes ölelésben ültem már hosszú ideje. Testünket folyamatosa a meleg víz áztatta, még annak ellenére is, hogy a mögöttem elhelyezkedett angyalnak, a ruhái még testén voltak. Szorosan ölelt testéhez, néha nyakamba nyomott egy édes csókot, amely arcomra apró mosolyt csalt.

Még mindig csak a képzeletem játszott velem, tudtam. A szerek, amelyeket bevettem, valószínű, hogy még mindig a szervezetemben jelenvoltak, így emiatt nem igazán szerettem volna hinni annak, amit látok. Az angyalom ott volt, de nem a valóságban.

- Harry – suttogta a nevemet, mint valami imádságot, valami kedves, édes szót. Tőlem mindössze egy hümmögésre telt. – Jobban érzed magad? – bólintottam. – Kérlek, válaszolj.

Hangja kedves volt, szinte már simogató. Szemhéjaim még mindig szorosan le voltak hunyva, s kételkedtem abban is, hogy egyáltalán ébren vagyok e még.

- Kérlek, mondj valamit, Harry – ajkai fülemet érintették, ahogyan a szavakat megformálta. Kellemes bizsergés futott át rajtam, s ajkaimon mosolyom csak még jobban kiszélesedett.

- Angyalkám – ennyit tudtam kipréselni magamból.

- Harry, bébi, figyelj – mászott előre, velem szemben, s már úgy ölelt át. – Ani vagyok, a te Anid – magyarázta lassan, tagoltan, miközben kezei között fogta arcomat.

- Ani – simítottam tenyeremet arcára. – Angyalkám – néztem mélyen szemeibe.

- Harry, ez a valóság. Itt vagyok, érzed? – rakosgatta kezemet testén. Oldalán párszor végigsimítottam, majd hátra nyúltam, így átöleltem, és minden vacillálás nélkül húztam közelebb magamhoz.

Ajkaink érintkeztek, de megcsókolni nem csókoltam meg. Egymás tekintetében vesztünk el, míg végül nedves tincseim közé nem túrt, és rántott magához. Hevesen kaptunk egymás után. A vágy, a tűz égett, csak úgy perzselte testünket. Mind a két kezemmel végigsimítottam oldalán, egészen formás, feszes fenekéig, s felemelte, így az ölembe tudtam helyezni könnyedén.

Elszakadt tőlem, mire azonnal felpillantottam rá. Szemei csillogtak. Egyáltalán nem akartam beszélni, semmivel sem foglalkozni, csupán őt szerettem volna a lehető legközelebb érezni magamhoz. Megcirógattam arcát, s vártam, hogy cselekedjen.

Az agyam már tiszta volt, legalábbis egy része biztosan. Csókja teljesen visszavitt a jelenbe, s kiszakított az álom, fájdalom mentes világból.

Szerencsémre kínzása csupán röpke időtartamnak feleltelt meg. Ajkai enyéimre illettek, ahogyan lágyan megcsókolt. Nem sietett, s én sem. Lassan adtuk át magunkat a vágyainknak, amelyek ezúttal lecsendesedtek, s nem őrjítő hullámban törtek ránk ismételten.

Felsőtestét takaró anyagot lehámoztam róla, ahogyan melltartóját is, így már csak csupasz bőrünk érintkezett. Mellei kemény mellkasomnak nyomódtak, míg kezemmel igyekeztem a sliccével elbánni. Segítségével végül sikerült megszabadulnom a felesleges közöttünk álló anyagoktól. Az eggyé válásunknak érzése leírhatatlan. Édes csókok, apró csípőmozdulatok, lassú, idegtépő tempó, amelyet diktált. Hajamat húzta, nyakamat néha megharapta, miközben én testét simogattam ott, ahol értem. 

****

Karjaim között feküdt, mellkasomra értelmezhetetlen mintákat rajzolt, miközben pislogásának következtében hosszú szempillái csiklandoztak. Ujjammal háta bőrét cirógatom, s olykor feje búbján puszit hagyok. Takaró vékony anyagát meztelen testünkön feljebb húzom, s mélyen szívom magamba a levegőt, amelyen együtt az illatát is belélegzem, azt az illatot, amelyet oly rég éreztem már.

Agyam teljesen tisztává vált, amiért nagyon is hálás voltam neki. Józanságom visszatért, ő pedig mellettem maradt, s nem tűnt el újra.

Forró szenvedélyességünk után, lezuhanyoztunk, s megszárítkozás nélkül elfoglaltuk az ágy kényelmét, s a másik ölelő karjait, amelyre mind a kettőnknek nagy szüksége volt. Tudtam, hogy hiába is ő ment el, hiányoztam neki valamelyest, hiszen csak úgy, bárki kérésére nem tért volna vissza.

Lepillantottam rá, amikor állát megtámasztotta a mellkasomon, s hatalmasra nyílt szemekkel pislogott rám. Elmosolyodtam kissé, de ő nem viszonozta, s azonnal tudtam, hogy a beszélgetés ideje is elérkezett.

- Miért tetted? – kérdezte kisebb csend után.

- És te miért tetted? – kérdeztem vissza.

- Kérdéssel, kérdésre nem illik válaszolni.

- A kérdésedből, egy újabb kérdés következik – magyaráztam, majd felsóhajtottam. – Nehezek voltak a napok.

- Ez nem indok.

- Igen? – húzom féloldalas mosolyra szám. – Akkor had halljak valami jobbat, tőled. Miért hagytál el? – kérdésem hallatán lepillantott, majd felült. Hirtelen cselekedete meglepett, de nem hagytam annyiban a dolgot. Felültem mellé, derekánál átöleltem, és mellkasomhoz vontam. – Kérlek, mondd el.

- Ez nekem a múltamnak egy sötét foltja, Harry – felelte szinte suttogva.

- Nina, nézz rám – kérleltem, s állánál fogva felemeltem arcát úgy, hogy egyenesen a szemeimbe nézett. – Mindenkinek az életében van egy sötét folt, amelyet csak bizonyos emberekkel oszt meg. Én pedig szeretnék az a bizonyos személy lenni, akinek minden megbánás nélkül elmesélheted. Aki meghallgat, és támogat.

- A fű – ennyit mondott.

- Mi van vele? – ráncba szaladt homlokom.

- Pár éve, füveztem egy akkori barátomnak köszönhetően. Tudom, hogy nem hibáztathatom, hiszen mindenki maga dönti el, hogy milyen dolgokba is megy bele – kezdett bele el-el csukló hangon. – Fű csak kezdett volt. Előkerültek a keményebb szerek. Szerencsére nem lettem függője a drognak, csupán közel kerültem hozzá. Orvosokhoz jártam, és a karrierem is befellegzett egy időre. Az apám egy intézetbe zárt, csak mindössze két hónapot töltöttem ott, hiszen, mint említettem, nem voltam napi kapcsolatban a szerrel. Még eléggé kezdetleges volt a dolog – ujját kezdte el piszkálni zavarában. – Aztán itt kötöttem ki, és amikor előkerült nálad a fű, én engedtem neked. Úgy gondoltam, hogy nem árthat, pedig nem szabadott volna engednem a vágynak. Egyszerűen nem szerettem volna újra visszakerülni arra a helyre, és abba a helyzetbe.

- És egyszerűbbnek láttad, hogy elmenekülsz, minthogy ezt elmond nekem? – komolyan tettem fel a kérdést.

- Harry, erről az édesapám tud egyedül, és az orvosok, akik kezeltek.

- El, ő neki is elmondtad – vetettem szemére.

- Nem ennyire részletesen – tiltakozott azonnal. – Annyit tud, hogy volt dolgom a komolyabb szerekkel, és nem akarok visszaesni.

- Remélem, tudod, hogy ezt elmondhattad volna, és akkor mind a kettőnk helyzete sokkal könnyebb lett volna – őszintén adtam tudtára véleményem.

- Ez nem olyan dolog, amit az ember csak úgy híresztel. Én szégyellem ezt, Harry.

- Gondolom tudtad, hogy mi történ velem. Ellie, nyilván mindent elmondott, és csak úgy jöttél. Miért? Miért jöttél vissza egy olyan emberhez, aki a droghoz nyúlt, csakhogy könnyebb legyen neki egy kis ideig.

- Amikor felhívott, eszem ágában sem volt visszatérni. Egyszerűen, csak azt hajtogattam, hogy ez lehetetlen. Elképzelni sem tudtam, hogy te, egy magabiztos, erős férfi droghoz nyúlt, ilyen mértékben. Abban a fájdalmas hitbe ringattam magam, hogy már régen már nő karjai ölelnek. Ám El mindent tagadott. Nehezen, de elhittem neki, hogy ne másnál kerestél vigaszt, hanem a kábítószerben. Akkor eldöntöttem, hogy bármilyen áron is. Bármennyire is elutasítasz majd, nem fogom engedni, hogy odáig juss, ahova én is.

- És most itt vagy.

- Itt vagyok – bólintott.

- Nem löklek le – nyomtam egy kis csókot ajkaira. – Egy pillanat.

Felálltam, s a szekrényhez léptem, amelyben a tabletták, és a fű is volt. Minden hezitálás nélkül ragadtam meg a tasakokat, és indultam a fürdő felé. Nina folyamatosan kérdezgette, hogy még is mit teszek, de én választ nem adva haladtam a wc-ig, s szórtam bele mindet. Amint ezzel végeztem, lehúztam, a tetejét lecsaptam, kezet mostam és már vissza is mentem a rám váró, hatalmasakat pislogó lányhoz.

- Miattad – a fel nem tett kérdésére megadtam a választ, mire szorosan megölelt.

Visszazuhantunk a párnák közé, s egymás szenvedélyes ölelésében ismételten elvesztünk a vágyaink világába. 

Ps.: elkészült a legújabb blogom, ahol már olvasható az első fejezet. sok szeretettel várok oda is minden kedves olvasóm.: http://theroyalsliampayne.blogspot.co.uk/

30.rész*Angyal

Napszemüveget az orromra csúsztattam, s mély levegőt vettem, miközben a sötétített ablakon kifelé néztem. A hotel előtt fotósok hada állt, amely nem éppen a legjobb volt rám nézve. Eggyel sem akartam találkozni, így megkértem a sofőrt, hogy húzódjon le. Kicsit arrább megállt, de persze az ember kíváncsi természete mindig jelen van. Felénk bámultak először csak egy-ketten, majd a többieknek is felhívták a figyelmét a titokzatos autóra.

Telefonomról egy üzenetet küldtem, annak a személynek, aki igazából tehet arról, hogy az autóban ragadtam, arról, hogy visszatértem, ahhoz a férfihoz, aki a mindenemet jelentette akkor.

- Mennyire látnak be? – érdeklődtem, mire a sofőr csak kurtán válaszolt.

- Előröl egy kissé.

Igazán nagyon kecsegtető választ adott nekem. Így más tennivalóm nem volt, mint várni. Türelmetlen voltam, ez egyértelmű, hiszen csak mondhatni karnyújtásnyira volt tőlem ő. Ő, akinek szüksége volt rám.

Végre megpillantottam El-t, amint átverekedte magát a fotósokon, s sietve már a jármű felé is indult, amelybe be is szállt.

- Menjen a hátsó parkolóba, ott nincs senki – mondta egyből a sofőrnek, aki cselekedett. – Annyira örülök, hogy eljöttél – nézett rám.

- Elhiheted, hogy én még mindig nem vagyok biztos benne.

- Szüksége van rád, Nina – mondja. – Mondtam, hogy csak is akkor hívlak, ha komoly az ügy, hát ennél komolyabb kétlem, hogy lehetne.

- Csupán pár füves cigiről van szó, El. Szerintem te is meg tudtad volna oldani.

- Reméltem, hogy tőled ezt a mondatot nem fogom hallani.

- Ez övön aluli ütés volt – szálltam ki azonnal az autóból, ahogyan hátul leparkolt.

- Két heted van, hogy összeszedd, addig nem mehet pályára – kiáltja még utánam.

Céltudatosan, meg sem állva igyekeztem be az épületbe, a recepcióhoz. A nő nem igen volt hajlandó segíteni, bármennyire is igyekeztem rávenni, hogy én nem egy őrül nascar rajongó vagyok. Végül a fejemet fogva, sóhajtva, minden reményemet eldobtam, amíg meg nem szólalt egy hang.

- Valami probléma van?

Azonnal felismertem, s felé kaptam fejem. Vörös haja kuszán állt, mint mindig, mosolya pedig széles volt. Fejével biccentett, hátat fordított és a lifthez lépet, mire utána siettem, amint visszanéztem kissé önelégülten a lányra, aki csak szemeit forgatta.

Felvonóban csendben álltunk egymás mellett. Fogalmam sem volt, hogy mit is kellett volna mondanom, így inkább a kínos csend megtartása mellett döntöttem.

- Igazán aranyos cipő – szólalt meg végül, melynek következtében felnevettem.

- Köszönöm, kedvenc darab – jegyeztem meg.

Ezután végigmérte kinézetem, s arcomon megállt tekintetével; - Egyáltalán nem látszik úgy, mintha bármi problémád is lenne.

- Elmonda? – csattanok azonnal.

- Hé, nyugi. Ellie semmi sem mondott. Fogalmam sincs, hogy miért mentél el, és igazából, nem is érdekel. Ami nekem fontos, hozd helyre, amit elcsesztél – ezzel ki is lép a liftből. – Arra, a 214-es., És ha esetleg nem nyitna ajtót – bök jobbra, kezembe nyomja a mágneskártyát, majd ő balra fordul, s könnyedén elsétál.

Szavai bármennyire is fájdalmasak voltak, tudtam, hogy teljes mértékben igaza van, még ha csak egy kis fűről is volt szó.

Tettem, amit mondott. Jobbra fordultam, és a megfelelő ajtó előtt megálltam. Mielőtt bármit is cselekedtem volna, napszemüvegemet levettem, táskámba süllyesztettem, mély levegőt vettem. Szívem őrült sebességgel vert, szinte hallani lehetett. Kezemet az ajtóra tettem, s kopogtam. Szinte óráknak tűntek a pillanatok, ám az ajtó mégsem tárult ki. Hangokat nem hallottam, de biztosan tudtam, hogy odabenn találom majd.

Kártyát a megfelelő helyre csúsztattam, s a fény pirosról zöldre váltott, mire a lélegzetem kihagyott. Kilincset lenyomtam, s halkan, remegő lábakkal, bátortalanul beléptem a fülledt melegbe. Nappalinak berendezett részen, a szanaszét hagyott üres üvegeken, és a ruhákon kívül más nem volt. A szoba alkohol és a dohány szagától bűzlőtt, minek köszönhetően gyomrom felfordult, így sietve tártam ki a hatalmas ablakot. Táskámat a kanapéra helyeztem, és tovább igyekeztem a háló felé, amelynek ajtaja be volt hajtva.

Halkan tártam ki, a nyílászárót, amely mögül halk horkolás hallatszódott ki. Szívem megszakadt, miközben néztem magzatpózban fekvő testét. Szemei nyitva voltak, maga elé bámult, s szorosan egy párnát ölelt testéhez. Felsőtestét semmi sem fedte, míg alul csőszárú farmerét viselte.

Szemeim könnybe lábadtak, s hangosan felzokogtam látványától. Fájt, hogy ilyenné vált, fájt, hogy ilyenné tettem.

Homályosan láttam, elmém nem egészen volt tiszta. Szemeim előtt egy angyal állt, s könnyes arccal nézett le rám. Mély sajnálata tisztán látható volt csodás arcán. Feltérdelt mellém, kezével óvatosan végigsimította túlságosan is borostás arcom, miközben egy könnycsepp gördült végig arcán, egyenesen az ágytakaróra.

- Annyira sajnálom – hangja kétségbeesett volt, de talán csak egy pillanatig.

Felállt, s eltűnt látókörömből. Lehunytam szemhéjaim, mélyen magamba szívtam a levegőt, s próbáltam nyúlni egy szál cigarettáért, amikor is valaki könnyedén kiütötte kezemből azt. Fájdalmasan felnyögtem.

Fogalmam sem volt, hogy mi is történt. Hiszen ilyen csodás angyalok a valóságban nincsenek. Nincsenek olyanok, akik gondoskodnak az emberről, és nem verik át, törik darabokra a szívét. Ám pedig, ez a kegyetlen, még is csodás valóságnak bizonyult.

- Ebből elég, állj a lábaidra, kérlek, csak egy kicsit segíts – próbált lábaimra állítani a szépség.

- A szárnyaid – nyögtem ki nehezen.

- Milyen szárnyaim? – értetlenkedik. Hát persze. Az angyalok nem árulják el, hogy azok. Én buta.

- Azok elbírnak bennünket – magyaráztam lelkesen. – Egy angyal vagy, az én őrangyalom – susogtam.

- Mit szedtél be? – kérdezi, miközben egy másik helyiségbe próbál meg beráncigálni. – Harry, milyen szert szedtél be? Ez nem fű.

- Hm, de az – csuklottam egyet. – Vagyis, az is – nevettem el magam. – Igazán édes lehetsz, angyalka – mértem végig formás, alig takart alakját. – Mióta jártok farmerben? – kuncogtam. – Bassza meg! – ordítottam fel, amikor testemre hideg víz zúdult.

- Harry, kérlek, nézz rám – szólongatott, de csak a hidegre tudtam koncentrálni, amely átjárta testem. – Figyelj rám.

- Megfagyok – kiáltottam erőtlenül, s a földre rogytam. Lábaimat mellkasomhoz húztam, és próbáltam megszabadulni az érzéstől.

Pár pillanatig csend volt, majd hirtelen megéreztem mögöttem egy testet. Szorosan ült mögöttem, s átölelt. Fejem vállára hajtotta, ajkaival arcom bőrét cirógatta, míg én szemhéjaimat szorosan lehunytam. A víz kissé feljebb melegedett, amiért magamban hálálkodtam.

- Minden rendben lesz – suttogta fülembe, s arcomra puszit hintett.

Kezemmel megkerestem övét, s ujjainkat egybefontam magam előtt, ezáltal teljesen magamhoz láncoltam őt. Fejemet oldalra fordítottam, nyaka hajlatába fúrtam arcom, s illatát, édes illatát mélyen szívtam magamba. Régi ismerősként köszöntöttem újra. Arcomra gyenge mosoly szökött, ajkaimat nyakára nyomtam. Csókot hagyva bőrén.

- Ani, az én angyalom – susogtam, s kezeit még jobban magam köré szorítottam. 

29.rész*Ellie

Laptompommal az ölemben ültem a kényelmes kanapén. Az agyam folyamatosan kattogott ugyan azon a dolgon, s már szinte az őrület határára kerültem miatta. Ám tartottam magam. Tudtam, hogy Harry az ügyfelem, s régi barátom, ám Nina bizalommal fordult hozzám, nekem pedig eszem ágában sincs ezt megtörni.

Borospoharamat számhoz emeltem, s kortyoltam egyet a hideg italból, mikor is kopogtattak ajtómon. Gépet az asztalra helyeztem poharammal együtt, és már mentem is a látogatómat beengedni. Ám ahogyan az ajtó kitárult, úgy fagytam le.

- Ed, mit keresel itt? Nem Harryvel kellene lenned? – azonnal lecsaptam rá kérdéseimmel.

- Ennyire ne örülj nekem – morogta. – Bemehetek? – biccentett a nappali irányába.

- Persze, ne haragudj – álltam el az útból és engedtem beljebb.

- Tölthetek magamnak is?

- Ed, nem borozgatni jöttél reményeim szerint, úgyhogy, kérlek, térj a lényegre.

- Redben. Harrytől jöttem természetesen – kezdett is bele. – A fű és az alkohol, ami jelenleg segíti. Éppen a naplementét nézte a terasza padlóján fekve. Csak akkor fog visszatérni Harry, ha Nina is visszatér hozzá – mondta ki kereken.

- Nina elérhetetlen.

- Harryt sem nézheted hülyének, nem még engem, édesem – sóhajtott fel. – Tudom, hogy tartod vele a kapcsolatot.

- Honnan veszel ekkora hülyeséget?

- El, jól ismerlek. Tudok mindent.

- Nem tartom vele a kapcsolatot, csupán tudom, hogy merre jár, és hogyan is érhető el. Szóval, tévedtél.

- De nem teljesen – szalad ráncba homloka. – Eltudod érni könnyedén. Esetleg meg is kérhetnéd, hogy jöjjön vissza, legalább annyi időre, hogy a helyére tegye ezt az eszementet, aki jelenleg tönkreteszi az életét. Te is tudod, hogy Nina hatna rá. Elérné, hogy letegye azt a sok szart. Ne miattam, hanem Harry miatt emeld fel azt a telefont.

- Ez nem ilyen egyszerű, Ed – sóhajtva leültem, arcomat pedig tenyerembe temetettem. – Megígértem neki, hogy csak vészhelyzet esetén hívom, és semmi esetre se mondom el, hogy merre jár, és miért is hagyott itt mindent.

- Bármennyire is érdekel, hogy miért jutott erre a döntésre, ezt most félre kell tennem és a barátom érdekeit kell szem előtt tartanom. Úgyhogy kérlek, Ellie, ne miattam, hanem Harry miatt, tedd meg. Legalább beszéljen vele, magyarázzon el neki mindent. Csak is Harrynek tartozik magyarázattal. Ennyivel legalábbis biztosan.

- Megpróbálom, rendben? De semmit sem ígérhetek. Ha nemleges választ kapunk, akkor el kell fogadnunk - feleltem, mire egy megrtő bólintást kaptam. Megérően rám mosolygott, majd elhagyta szobám. 

****

Már sötétség uralta a várost, mire mindent átgondoltam, és a telefonomat a kezembe vettem. Kisétáltam a kellemes melegségébe, az erkély korlátjának megtámaszkodtam, s tárcsáztam azt a számot, amelyet megadott Nina. Pár csörgés után felvették a készüléket, de senki sem szólt bele.

- Én vagyok, ne aggódj – nyugtattam meg azonnal.

- Sose lehet tudni – hangja halk volt. – Mi történt El?  - aggódott azonnal.

- Harry a drogokhoz és az alkoholhoz fordult – mondtam el lényegre törően a dolgot.  

- Micsoda? Ugye ez csak valami pocsék vicc? Ez lehetetlenség. Már régen túllépett rajtam, El. Tudom, hogy egy másik lánnyal hetyeg. Melanie az?  – komoly volt, túlságosan is. Aggodalma egy pillanatra sem lankadt. Szinte magam előtt láttam döbbent, s egyszerre féltő, haragos arcát.

- Nina, senkije sincsen. Téged emleget. A társát kitette a pálya közepén, mert olyan kedve volt. Sohasem kértem senkitől sem szívességet, de most kénytelen vagyok. Egyszerűen nincs jobb ötletem, hogy mi is segítene rajta.

- Semmit sem tehetek.

- De igen, egy valamit megtehetsz – jelentettem ki.

- Nem megyek vissza, Ellie. Eljöttem, és még mindig fáj.

- Nem gondolod, hogy neked is jobb lenne látnod, és esetleg tisztességes módon lezárni a dolgot?

- Tudod, hogyha odamegyek, könnyen kísértésbe eshetek – hangja meggyötört volt. – Esélyt sem szeretnéd adni a dolognak. Biztos vagyok abban, hogy valami más megoldás is létezik.

- Akkor kérlek, avass be engem is – közöltem kissé durván, mire a csend be is állt közöttünk jó pár másodperc erejéig. – Sajnálom. Én csak aggódom érte. Ed sem tudott rá hatni, így már te vagy az egyetlen, akire számíthatok.

- Mi van az édesanyjával és Gemmával?

- Szerintem tudod, hogy mit tett Gemel, úgyhogy jelenleg nem beszélnek. Anne pedig nem szerezhet tudomást erről. Ez Harrynek a kérése volt még a legelején, évekkel ezelőtt.

- Ez nem olyan dolog, amelyet kötelesek vagytok betartani – csattan egyből. – A francba is, az édesanyjának joga van tudnia, hogy mit is csinál az elméletben felnőtt fia.

- Tisztában vagyok vele, de meg van kötve a kezem, sajnálom.

- Remélem, tudod, hogy mondhatni, egy emberi életről beszélsz.

- Pontosan tudatában vagyok a dolgoknak, elhiheted.

- Én nagyon, őszintén sajnálom Harryt, komolyan, de….

- Be se fejezd a mondatot, Nina. Te tetted ezt vele, és neked is kell helyrehoznod – keményítettem be. – Tudod, hogy mennyire is tisztellek, és hogyan is tekintek rád, de ez most a te sarad.

- Igen, valóban én jöttem el, de felnőtt ember, akinek tisztán kellene gondolkoznia, és nem a drogokba és alkoholba menekülni, ha bármiféle problémája van. Attól, hogy otthagyta egy lány, tovább kell élnie az életét – kelt ki magából, s kezdett el igaza mellett érvelni. – Ő hány lánynak törte össze a szívét? – tette fel a költői kérdést.

- Értelek, Nina, elhiheted, hogy én is melletted állok, és a te véleményeddel értek egyet.

- De jelenleg az ő helyzetét kell szemelőt tartanod. Tudom – fejezte be helyettem a mondatot. – Annyit ígérek, hogy átgondolom, rendben?

- Hálás vagyok érte. Kérlek, amint eldöntötted értesíts – nyugodtabban, s bizakodva intéztem kérésem felé.

- Természetesen – nyugodtan mondta. – De kérlek, ne mondd el neki, hogy beszéltünk.

- Ahogy szeretnéd.

- Köszönöm – ezzel bontotta is a vonalat.

Lezártam a készüléket, megittam az utolsó korty boromat, s a sötét meszességbe bámulva az életemen merengeni kezdtem.