2015. október 29., csütörtök

56.rész*Kicsi kincsünk

Budapest gyönyörű látványosságait végigjártuk Harryvel a vacsorát követő napon. Nagyon tetszett a város neki, és érdeklődve hallgatta minden szavam. Volt, amikor ő kérdezett, és ez még szebbé tette az egészet. Annyira csodálatos, gyermeki kíváncsiság lakozott benne, amely folyamatosan mosolyt csalt arcomra. Nevettünk, fotókat készítettünk, jókat ettünk és a végén még meg is ígérte, hogy visszatérünk, majd a picivel a közeljövőben. Örültem, hogy magától, valód boldogsággal arcán mondta, miközben a naplementében sétáltunk végig a rakparton.
Este közös vacsora volt a kertben. Steven és Harry grilleztek, míg mi lányok köreteket készítettünk és könnyed édességet, pohárkrémet is. Amint minden elkészülök kiültünk a kényelmes, párnázott ülőgarnitúrára, és neki láttunk a vacsorának. Kényelmesbe öltöztem át, melegítőbe bújtam, amelyet meg is dicsért Harry.
- Hm, megtartalak – nevetve jegyeztem meg, amint befejeztük a vacsorát. Harry letette borospoharát, és oldalához húzott.
- Nagyon kedves vagy – nyomott csókot halántékomra.
Pocakomra simította kezét, míg én a kétszemélyes, fonott kanapéra felhúztam lábam, és hátammal oldalamnak dőltem, míg kezemben meleg narancsos teásbögrémet szorongattam.
- Muszáj holnap indulnotok? – kérdezte Lia.
- Igen. Harry holmiijait össze kell még szednünk, aztán megyünk is tovább Los Angelesbe – feleltem.
- Mikor mész orvoshoz?
- Valószínű, hogy Los Angelesben, hiszen ott fog megszületni a pici. New Yorkba csak egy éjszakát leszünk, aztán másnap indulunk is tovább.
- Olyan rossz, hogy nem láthatom azonnal – sajnálkozva mondta Lia.
- Amint tudtok, gyertek el meglátogatni bennünket – szólt közbe Harry, mire én is felnéztem rá. – Legalább egy laza házavatót is tarthatunk.
- Hogyne, egy újszülött mellett.
- Ugyan bébi, csak szolidan valami kis összeülés – nyomja egy pillanatra számra enyhén forralt bor ízű ajkait.
- Hát, semmi jónak nem vagyok az elrontója – mosolyogva vontam vállat.
- Igen, sejtettem – nevetett Lia, és férjére nézett, akinek ölében kislányuk aludt már. – Azt hiszem, a kis hercegnőnek ágyba kell bújnia.
- Felviszem – bólintott egyetértően Steven.
Lassan felállt, és besétált a házba, míg mi csendben figyeltük lépteit.
- Alig várom, hogy én is ezeket csinálhassam – sóhajtott fel mellettem Harry.
- Várod már, hogy apuka lehess? – Lia kíváncsian, kedves mosollyal az arcán teszi fel a kérdést.
- Nagyon – boldog hangon feleli. – Alig várom a pillanatot, amikor a kezembe foghatom, megpuszilhatom. Amikor a kis ujjait az én ujjam köré fonja, és megszorítja, miközben hatalmas szemekkel néz fel rám – megcirógatta pocakom. – Még azt is várom, hogy éjszaka felsírjon, és fel alá kelljen sétálgatnom vele, valami ostoba gyermekdalt énekelgetve a szörnyű hangomon, hogy visszaaludjon. Várom, hogy mászni kezdjen, én pedig rettegjek, nehogy magára rántson valamit, vagy véletlenül olyat fogjon meg, ami megsebezheti. Óvni, és szeretni akarom, bár szerintem ezek már most is kellően megvannak.
Elmosolyodtam és meghatódtam. Minden szava a szívemig hatolt, és talán a hormonok segítettek rá, de könnyek hamar végigfolytak arcomon.
- Szeretlek – néztem fel rá, mire letörölte arcomról könnyeim.
- Szeretlen manó – puszilt meg.
- Azt hiszem ezek tényleg nagyon szép gondolatok – mosolygott rá Lia. – Magatokra hagylak, reggel találkozunk – lépett el mellettem. Megérintette a térdem, bíztatóan mosolygott és már kettesben is hagyott bennünket.
- Menjünk fel mi is? – suttogta.
Ajkai fülemet érintették, meleg lehelete simogatott. Bólintottam, aztán felálltam, mire babám hirtelen megmozdult. Felszisszentem.
- Hé, jól vagy? – azonnal aggódva hajolt hozzám Harry, és ölelte át derekam.
- Persze, csak felébredt a babánk – fogtam meg kezét, és oda tettem, ahova rúgásait mérte.
- Menjünk fel, le kell pihenned.
Derekamon tartotta végig kezeit, ahogyan bementünk a házba, majd egyenesen fel az emeletre, a szobánkba. Mögöttünk bezárta az ajtót, míg én az éjjeliszekrényen felkapcsoltam egy kislámpát, amely gyér fénnyel árasztotta el a szobát.
Mivel mind a ketten már zuhanyoztunk, ahogy hazaértünk, így át is öltöztünk azonnal a pizsamának megfelelő ruházatunkba, ami nálam Harry pólóját és egy bugyit takart, míg Harrynek egy bokszert.
Bemásztunk az ágyba, ám Harry megakadályozta, hogy betakarózzak. Felhajtotta felsőmet és hosszú ujjaival cirógatni kezdte helyes pocakomat.
- Kicsi kincsünk – suttogott. – Te vagy a mi kicsi kincsünk, aki a legnagyobb érték számunkra. Alig várom, hogy itt legyél velünk, hogy megcsókoljam az arcodat, hogy nagyokat játsszunk majd, aztán az őrületbe kergessük együtt anyut, amikor szétpakoljuk a játékaidat. Amiből rengeteg lesz ám!
Felkuncogtam.
- Anyunak jó kedve van – nevetett ő is. – Nekem is ám. Boldoggá teszel bennünket, én pedig ígérem, hogy téged teszünk boldoggá.
Ajkait pocakomra nyomta, és kis puszikkal szórta be a felületet, míg én könnyes szemekkel figyeltem a jelenetet.
Lehúzta az anyagot, a meleg takaróval betakart, és átnyúlt felettem, s leoltotta a villanyt. Megcirógatta arcom, és ajkait pár pillanatra enyéim ellen nyomta. Megölelt, amennyire ezt tehette a fekvő helyzetnek köszönhetően, és elnyúlt mellettem.
Annyira közel bújtam hozzá, amennyire csak lehetett, és csak akkor hunytam le végül szemeimet. 

*

Reggel sietve pakolásztunk, míg minden a helyére nem került, bár tudtam, hogyha valamit elfelejtünk, akkor sem veszik el, hiszen jó helyen lenne.
- Kicsim, kész vagy? – kérdezte Harry, amikor már a csizmámat vettem fel.
- Igen, indulhatunk – álltam fel, és magamhoz vettem táskámat.
Harry a csomagjainkat már levitte az autóba, így indulásra készen voltunk. Kézen fogott, és úgy sétáltunk le, ahol Steven várt ránk, és Lia, kinek karjaiban az álmosan, nagyokat pislogó Luca volt.
- Vigyázz magadra, oké? – ölelt meg szabad kezével Lia. – Hívj, vagy üzenj, ha megérkeztetek. Aztán, ha van valami, akkor is azonnal.
- Nyugodj meg, rajtuk tartom a szemem – nyugtatta meg azonnal Harry. – Még rám is fog unni.
- Lehetetlen – nevettem.
- Idejössz? – nyújtotta kezeit Harry, Luca irányába, aki azonnal átmászott szerelmem karjaiba. – Amint meglátogattok bennünket, úszunk a tengerben, megnézzük a papírvárosokat, és minden klassz dolgot csinálunk, rendben?
- Oké – mosolygott.
- És ezért mi jár nekem? – kérdezte, és arcára mutatott.
Luca felkuncogott és hatalmas cuppanós puszit nyomott arcára. Visszaadta Liának a kicsit, így én is elköszöntem tőle, aztán indultunk is. Steven ült előre, mi Harryvel pedig hátra.
- Hát nem gondoltam, hogy ilyen kevés időt töltötök nálunk – szólalt meg Steven.
- Én csak az életemet jelentő személyek után jöttem – felelte vidáman Haz.
- Nyálas vagy – nevettem fel, és oldalának dőltem.
- Szép is a szerelem – jegyezte meg Steven.
- Nem jöttök el karácsonykor hozzánk? – vetette fel az ötletet Harry. – Bár nem ígérhetek havat, de lesz fa, és minden, ami kell… akár mű hó is – nevetett.
- Megbeszélem Liával, aztán majd ők akkor egyeztetnek Ninával.
- Remek – bólintott Harry.
Hamar kiértünk a reptérre, ahol is kiszállva Steven és Harry kivették csomagjainkat. Harry vállára emelte táskáját, majd bőröndömet megfogta, másik kezével pedig megölelte Stevent, aki hasonlóan szívéjesen viselkedett.
- Örülök, hogy megismerhettelek, és annak is, hogy te vagy Nina mellett. Vigyázz rájuk.
Steven mindig is kedves volt velem. Amikor Liával találkoztak, és engem is bemutatott az akkor még fiatal srácnak, már akkor is kishúgként tekintett rám. Komoly üzletember, de a családja a mindene, beleértve engem is, amiért hálás vagyok, és leszek mindig.
- Természetes – felelte Harry.
- Vigyázz a picire és magadra is – ölelt meg.
- Te pedig a két csajodra.
- A legféltettebb kincseim – nevetve engedett el.
Elbúcsúztunk és elindultunk Harryvel az épületbe, ahol is beálltunk a megfelelő sorba, feladtuk csomagjainkat, és az ellenőrzésen is átestünk, majd a várakozási időt kitöltve nézelődtünk az üzletsorokon.

*

Ahogyan felszállt a gép, azonnal megbántam a hosszú utat, amire vállalkoztam Harryvel az oldalamon.
- Na, bébi, miért nem találod ki? – nyüstölt tovább.
- Azért, mert a vicceid fárasztóak, mintsem viccesek – néztem rá.
- Ugyan, na jó, csak még egyet, oké? – bólintottam. – Mit söpörnek a repülőtéren?
Kérdően néztem rá, mire felsóhajtott.
- Ne már, manó, gondolkozz.
- Fogalmam sincs, lődd le a poént, kérlek.
- Airport, manó, airPORT – hangsúlyozta ki a szónak a végét. – Ez vicces.
- Kinek? – nevettem, de egyáltalán nem a viccének humorértékén.
- Mindenkinek – nyögött fel. – Te nem értékeled a poénokat.
- Mit értékeljek azon, amikor megkérded, hogy mi a macska és a tehén kereszteződése? – szaladt ráncba homlokom.
- Mu-mia – röhögött. – Ez kibaszott jó, bébi.
- Figyelj, hosszú lesz az út, kérlek, pihenhetnék? – néztem rá könyörgően.
- Nem szeretsz? – gyermeki csalódottsággal konyultak le ajkai.
- Bébi, szeretlek, csak a poénokat nem tudom értékelni – mosolyogtam rá bíztatóan. – Szeretlek – néztem szemeibe és kis csókot csentem tőle.
- Gyere ide – csúsztatta vállamra kezeit, és magához húzott.
Lehunytam szemhéjaimat, és igyekeztem nem a minimális rosszullétemre koncentrálni, hanem inkább pihenni, és közel lenni ahhoz a férfihoz, aki a mindenemet jelentette.

2015. október 25., vasárnap

55.rész*Dobostorta

Késő délutánra mindenki hazaért, így a bemutatkozás le is zajlott. Nem volt gond, emiatt pedig nagy kő esett le szívemről. Minden gördülékenyen ment. Luca azonnal lelkesen ragadta meg Harry kezét és vezette körbe, majd mindenféléről kezdett neki mesélni.
Steven, Harry és Luca a nappaliban maradtak, míg Lia és én a vacsorán kezdtünk el dolgozni. Kifaggatott, hogy mi volt én pedig elmeséltem neki minden, vagyis, majdnem mindent, mert az eljegyzést kihagytam.
Elkészítettük a vacsorát, megterítettünk és mindenki asztalhoz ült. Luca ragaszkodott ahhoz, hogy Harry másik oldalán foglaljon helyet, ami mosolyt csalt arcomra.
- Mondani szeretnénk valamit – szólaltam meg a vacsora befejeztével, amikor is feltálalta az édességet Lia. Mindenki felém nézett. – Oké, nem húzom az időt. Összeházasodunk.
- Micsoda? – hatalmas vigyorral az arcán kérdezett vissza unokatestvérem. – Úr Isten! Gratulálok.
- Köszönjük.
- Én is gratulálok – mondta Steven. – Viszont nem gyors kissé?
- Steven! – csattant Lia.
- Nem úgy értem, tényleg örülök. Tudod, Ni, hogy imádlak, és boldognak akarlak látni. Harry pedig egy szimpatikus fiatalember, akitől a gyermeket is várod. Csupán azért gondolom gyorsnak, mert alig egy éve, hogy ismeritek egymást.
- Igen, ebben igazad van – szól közbe Harry, és az asztalon megfogja jobbom. – Nem szeretném elveszíteni őket. Szeretem Ninát, és a picit is. Az eljegyzést már pár nappal ezelőtt meg akartam ejteni, de nem úgy alakultak a dolgok. Most viszont úgy éreztem, hogy muszáj feltennem neki a kérdést, én pedig fel is tettem és igent mondott – boldogan tekintett rám. – Viszont abban megegyeztünk, hogy a pici születése után, fogunk csak egybekelni. Ani megérdemel egy igazi, nagyszabású esküvőt, amit képtelenség lenne ennyi idő alatt megszervezni. A szülés után meg nem igazan lenne megfelelő, hiszen még nagyon pici lenne a baba. Így amint megszületik, Nina pedig felépül, elkezdjük szervezni, de az biztos, hogy csak két év múlva jutunk el odáig, hogy meg is tartsuk.
- Tehát mindent átgondoltatok – jegyezte meg.
- Természetesen, hiszen már nem csak rólunk van szó, hanem egy életről is, akiért mi vállalunk felelősséget – simította meg pocakomat csillogó tekintettel.
- Akkor igyunk rátok – emelte meg poharát Steven.
Mindenki bort fogyasztott Lucán és rajtam kívül, de így is koccintottunk. Még beszélgettünk egy ideig, majd Lucának aludni kellett mennie, így Lia elkezdett pakolászni, míg Steven az emeletre vitte a kicsit, hogy a kádba dugja.
- Figyeljetek – szólalt meg Harry, amikor odavittem Liának a poharakat a mosogatóhoz. – Arra gondoltam, hogy holnap egy étteremben vacsorázhatnánk. Ünnepelhetnénk, és valahogyan meg szeretném hálálni, hogy befogattatok minket pár napra.
- Harry, erre semmi szükség – tiltakozott azonnal Lia.
- De igen. Viszont semmi jó éttermet nem ismerek, úgyhogy nektek kell választanotok – ölelt át hátulról. – És előre szólok, a McDonalds nem játszik – nevetett.
- Rendben – bólintottam rá. – Segítsek?
- Nem, menjetek csak.
- Lia, kérlek.
- Harry, vidd fel az állapotos menyasszonyod, kérlek. Pihenésre van szüksége.
- Jó éjszakát – hajoltam hozzá, és arcára egy puszit nyomtam.
- Nektek is – mosolygott ránk, és visszafordult a pult irányába.

*

Hallottam, ahogyan Harry a fürdőben megengedte a vizet. Visszatért hozzám, és kérdés nélkül kézen is ragadott.
- Hova viszel?
Kérdeztem kíváncsian, amikor bezárta mögöttünk a fürdőszobának ajtaját.
- Fürdünk – engedte el kezem, és elkezdett megszabadulni ruhaitól. – Segítenem kell, kicsim?
Pillantott rám, amikor is nem kezdtem el megszabadulni ruháimtól. Végül beadtam derekam, és lassan én is vetkőzni kezdtem. Feszengve álltam előtte, ám ő kinyújtotta felém karját és a már teli kád felé húzott maga után. Először ő merült el a habokban, aztán én ültem be elé. Lábai közé húzott, és mellkasára vont.
Azonnal a habok alatt pocakomra siklott keze, míg én fejemet vállára hajtottam, amint hajamat egy kusza kontyba fogtam. Arcon csókolt, és cirógatni kezdte aranyos pocakomat, azzal fel is keltve alvó babámat.
Harry elmosolyodott, és vidáman tovább simogatta, mire a picit újabb rúgást mért rám.
- Alig várom, hogy a kezembe foghassalak – motyogta babánknak.
- Még egy pici türelem, utána már nem bírod visszarakni belém – nevettem. – Ha sír, akkor is majd ekkora legyen a lelkesedésed.
- Mindig lelkes leszek – csókolt arcon. – Viszont, ha már a jövőről beszélünk. Ellie küldött egy e-mailt, még nem néztem meg, de biztosan a házakról küldött képet. Megnézzük utána?
- Persze – boldog lelkesedéssel, és némi kíváncsisággal fűszerezve feleltem.
- A legjobbat szeretném nektek – mormolja nyakamba.
- Harry, ha velünk van, már az is a legjobb számunkra. Nincs szükség semmi nagyszabású dologra.
- Tudom bébi, de szeretném, ha mindenetek meglenne.
- Én pedig szeretnék kezdeni magammal valamit, ha már nagyobb lesz a pici.
- Bébi, neked az elsődleges, hogy a gyermekünket neveld – suttogja. – És persze, szeretném, ha megnyerem a versenyt, akkor megjelennél mellettem, és persze mindenhol, ha te is szeretnél.
- Tehát mutogatni akarsz? – nevettem fel.
- Nem, szívem szerint bezárnálak a váram tornyába, és örökké fogva tartanálak, hogy csak én gyönyörködhessem szépségedben.
- Wáó, ez ám a romantika – nevettem tovább. – Eddig ezt az oldalad titkoltad.
- Panaszkodsz? – harapta meg kissé vállam.
- Soha.
Oldalra fordítottam az arcomat, és számat csókért csücsörítettem.
- Kis bolond – nyomta ajkait enyéim ellen.
Elkezdtünk mosakodni, és amint végeztünk el is hagytuk a kádat. Harry leengedte a vizet, amíg megmostuk fogainkat, majd leöblítette azt. Magamra hagyott, így még lemostam arcomat, és vékonyan bekentem. Hajamat kiengedtem, leoltottam a villanyt és csatlakoztam Harryhez, aki már az ágyon heverészett.
- Micsoda szexi menyasszonyom van – jegyezte meg pimaszul.
Levettem magamról a törülközőt, és felvettem azt a pólót, amit még tőle csentem el, mielőtt eljöttem. Egy bugyit vettem még fel, és a nagyvillanyt itt is leoltottam, csak úgy másztam fel az ágyra.
- Pár képet küldött El, de egy fogott meg igazán – fordítja felém laptopját.
- Harry, ez kicsit nagy, nem gondolod?
- Szerintem tökéletes.
- De egy kisebb is elég lenne. Hárman vagyunk, nem harmincan – sandítottam rá.
- Szeretném, ha lennének testvérei a picinek – nagy szemekkel nézett rám.
- Ez rendben is van, bébi – bújtam hozzá. – De huszonhét gyereket még nem fogok szülni azért, ha nem haragszol.
- Beérem még huszonhattal is – kacsintott rám, és halántékon csókolt. – Na, nézd meg, mondd, hogy nem az álmaid háza.
- Csodás, tényleg, de még mindig tartom magam ahhoz, amit mondtam – karolt át kezével, és oldalához vont. – Lesz, amikor egyedül leszünk otthon a picivel, nem érezném magam biztonságban.
- Édesem. Sohasem engedném, hogy bántódásotok essen – emelte fel államnál fogva fejem. – Amikor utazom verseny miatt, ti is velem fogtok tartani.
- Nem fogok gyerekekkel hotelből – hotelbe menni, sajnálom – ellenkeztem azonnal.
- Erre még visszatérünk. De amint az államokba visszatérünk, megnézzük, és ha akkor sem tetszik, keresünk mást. De tudnod kell, hogy azon a környéken nem igazán vannak ennél kisebb lakások.
- Akkor mehetnénk más környékre is – egyszerűen feleltem.
- Oké, ma kötekedős kedvedben vagy – hajtotta le gépét, és az éjjeliszekrényre helyezte. – Gyere csak ide – a sötétséggel borított szobában is tökéletesen láttam szemeinek fényes ragyogását. Lábaim közé fészkelte magát, és fejem mellett támaszkodott meg alkarján. – Nagyon szófogadatlan vagy ma – nyomott kis csókot orromra. – Azt hiszem meg kell tanítanom a jó modorra.
Belecsókolt számba, és oldalamon lassan elkezdte felhúzni rajtam a saját felsőjét.
- Tudtam, hogy nálad van – mosolygott le rám, amint félrehajította az anyagot. – Hogy jó neked? – cirógatta meg arcom, és a szenvedélyes vágy helyett, az aggodalom temette maga alá a hangulatot.
- Csak ne nehezedj a hasamra – fontam nyaka köré kezeimet.
Bólintott, és újra csókolt forrón, óvatosan, szerelmesen.

*

Rohamos léptekkel közelítettem meg a fürdőt. Már mind a ketten lezuhanyoztunk, így már a készülődés volt hátra. Persze Harry hamar felvette azt a pár ruhadarabot, és máris minden erőfeszítés nélkül mocskosul szexi volt.
Én azonban a megfelelő ruhát nem találtam. Mivel nem vásároltam kimondottan kismamáknak való ruhát, így bajban voltam a csinosabb darabokat illetően. Már a negyedik ruhát próbáltam fel, amikor Harry maga felé fordított a fürdőben, ahol is inkább a hajammal kezdtem foglalatoskodni.
- Kicsim, csodás vagy mindenben – mért végig. – Bár tény, hogy így még jobban tetszel.
- Mégsem mehetek fehérneműben – morogtam. – Semmisem jön rám.
- Ennyi áldozat jár a pici miatt. És a hasadon kívül sehol máshol nem látszik, hogy állapotod vagy.
- Az a dolgod, hogy szépeket mondj – fordítottam neki hátat.
- A terhesség nálad morcossággal jár, már tudom, hogyha megint állapotos lesz, mi lesz a jel – nevetve jegyezte meg. – Figyelj, kerekebb a feneked – markolta meg egyik kezével az említett felem. – És a melleid is picit nagyobbak. Szinte küzdenek a melltartó ellen – húzta végig ujját a melltartóm szegélyénél. – Tökéletes vagy. Tökéletes vagy számomra, és ez nekem bőven elég – csókolt nyakamba. – A gyermekünkkel vagy állapotos. Ha meghíztál volna, akkor is kellenél bébi. Hidd el, ha mondom, kérlek, és ne veszekedj.
- Szeretlek – a tükörbe néztem rá.
- Én is kicsim, tudod – csókolt nyakamba. – Most pedig igyekezz asszony – csapta meg kissé fenekem és nevetve távozott.
Az én arcomra is mosolyt csalt, így azzal együtt fogtam fel hajam egy kontyba és sminkelte ki magam. Fújtam egy keveset a parfümömből és a szobába siettem, ahol újra feltúrtam bőröndömet. Végül egy bővebb szabású ruhát magamra vettem és Harry felé fordultam.
- Csinos vagy – pillantott rám.
Bólintottam, és kiegészítőket vettem fel. Megkerestem a magas sarkúm, a táskám és egy kabátot is megszereztem.  
Harry mellém lépett, és felemelte kezemet, majd édes csókot hagyott gyűrűsujjamon.
- Indulhatunk?
- Igen – mosolyogtam rá.
Kézen fogott és elindultunk lefelé. A nappaliban már Steven és Luca várt ránk, ám Lia még sehol sem volt.
- Még készül – felelte Steven a fel nem tett kérdésre a választ.
- Nem igaz, mert itt vagyok – sietett le a lépcsőn Lia. – Indulhatunk.
Mindenki felöltözött, hiszen kinn már sötét volt, és hűvös. Megbeszéltük, hogy kocsival megyünk, hiszen odafele Steven tudott vezetni, míg, ha ők alkoholt fogyasztanak, akkor hazafelé majd én.
Steven és Lia ültek előre, míg Harry, én és Luca hátra.
- Igazán szép a város így kivilágítva – jegyezte meg Harry.
- Még nem láttad fényes nappal? – döbbent meg Steven.
- Nem, a mai napon el kellett intéznem pár dolgot még gépen keresztül a menedzseremmel.
- De holnap, ahogy felébredünk, megyünk és a főbb, kedvenc helyeimen végigvezetem – lelkesen mondtam.
- Orvoshoz nem szeretnél elmenni? – pillantott hátra Lia.
- Már annyi dokinál jártam, hogy nem szeretnék most itt is még egyhez elmenni. Innen, holnap után az Alpokba utazunk Harryvel, aztán New York, majd LA. Ott fogunk élni, és a pici is ott fog megszületni, így ott elmegyek azonnal a kórházban. Mielőtt jöttem, akkor voltam dokinál.
- Édesem, folyamatos rendszerességgel vizsgálatokra kellene járnod.
- Ne oktass ki, és ne rontsd el a ma estét, kérlek. Pár napja volt, minden rendben a picivel. És mozog, eléggé élénk.
- Jól van – bólintott rá.
Mondani akartam valamit, ám a telefonom megszólalt.
- Elnézést – mondtam, és felvettem a készüléket. – Szia Gem, mi a helyzet?
- Mondd, hogy veled van – tört fel aggódóan hangja.
- Kicsoda? Mi történt? Mi van? – értetlenül kérdeztem vissza.
- Harry eltűnt, nincsenek meg a csomagjai sem.
- Itt van velem Magyarországon, nyugodj meg – nevettem. – De miért pánikoltál be?
- Anyám tett egy megjegyzést és ez kissé felidegesített.
- Mit mondott? – kérdeztem azonnal vissza.
Harry  megszorította picit a kezem, de csak megráztam nemlegesen fejem.
- Hát Melanie sincs itt, mármint visszament New Yorkba és azt mondta, hogy lehetséges együtt mentek vissza.
- Nyugodj meg, itt van velem – mondtam. – Most viszont leteszem, de beszélünk, amint visszatértünk az államokba, rendben?
- Persze, puszi.
Elköszöntem és bontottam a vonalat, majd dióhéjban mindent elmondtam Harrynek.
- Komolyan ennyire nem tudják felfogni, hogy téged szeretlek? – morgolódott.
- Ni, mi a baj? – nézett rám kétségbeesett Luca, amikor Harry kissé kitört magából.
- Semmi édesem, minden rendben.
Ekkor én szorítottam meg kissé kezét, mire rám emelte tekintetét és arcomra csókot hintett. Innentől kezdve Luca szórakoztatott bennünket, amíg meg nem érkeztünk az egyik kedvenc éttermünkbe.
Elfoglaltuk az asztalt, amely már le volt foglalva Steven nevére, és megrendeltük az italokat. Ők ragaszkodtak a koccintáshoz, így bort rendeltek, míg én a víznél maradtam, Luca pedig a barack lénél. Mire kihozták sikerült eldöntenünk, hogy mit is eszünk, így azt is megrendeltük. Hiába volt angolul is odaírva az ételek neve, és tartalma, Harry nem tudott dönteni, így ajánlottam neki párat, amelyek közül végül sikeresen választott is.
- Említettétek az Alpokat – pillantott felén Lia. – Honnan jött ez az ötlet?
- Hát a húgom járt már ott. Nem egészen arra, amerre mi megyünk, de csodás dolgokat mondott, és gondoltam, ha már itt vagyunk, akkor pár napra menjünk el. Szeretnék tényleg kettesben lenni Anival – mondta őszintén Harry, és lábamra simította kezét.
- Hát igen, az a forgatag, amiben éltek, nem éppen könnyíti meg a dolgotokat – helyeselt Lia. – És az már biztos, hogy Los Angelesbe költöztök?
- Igen, éppen tegnap néztünk házakat. Bár vannak fenntartásaim az üggyel kapcsolatban – nevettem.
- Fenntartásaid? – kérdezett vissza unokanővérem. – LA, szerintem csodás hely, bár csak nyaralni volt alkalmam ott lenni, de szerintem nem vetném meg a dolgot a helyedben.
- Nem erről van szó – mondtam sietve, ám Harry közbeavatkozott.
- A ház nagy, vagyis LA, azon részén még kicsinek számít, de Nina így is nagynak találja – magyarázta Harry.
- Majd megnézzük rendesen, nem csak képen és eldöntjük – mosolyogtam rájuk, amikor is megérkezett a vacsoránk.
A pincér mindent letett, és távozott asztalunktól. Mindenki nekikezdett az étele elfogyasztásának, ám én Harry reakcióit is figyeltem. Elmosolyodtam, amikor láttam, hogy ízlett neki az étel, amelyet választott. Csend volt, néha csak Luca tett kisebb megjegyzéseket, amelyeken jókat mosolyogtunk.
- Ni, eljöttök velem moziba? – nézett rám lelkesen.
- Mit szeretnél megnézni? – érdeklődve kérdeztem vissza, amint lenyeltem a számban lévő falatot.
- A papírvárosokat.
- Láttam a bemutatóját – feleltem. – Mikor játsszák? – néztem Liára.
- Csak a jövő héten kezdődik a vetítés – felelte.
- Akkor már nem leszünk itt – néztem rá. – De megígérem, hogyha következőleg találkozunk, akkor megnézzük együtt, rendben? – mosolyogtam rá.
- Rendben – bólintott.
- És miért érdekel ennyire a film? – kérdezte érdeklődve Harry.
- Imádom Carat – sóhajtott fel. – Nagyon szép lány.
- Esetleg te is modell szeretnél lenni? – faggatta tovább, persze erre mi már mind tudtuk a választ.
- Igen! – jelentette ki lelkesen.
Folytatódott a beszélgetés, és a híres magyar desszert, amely személy szerint nekem is nagy kedvencem, előkerült.
- Mi ez? – kérdezte Harry tőlem.
- Dobostorta – mosolyogtam rá. – Nagyon finom, édes. A teteje pedig mennyei, meg kell kóstolnod!
- Oké, bébi, azért ennyire még értem se rajongsz – nyomott egy puszit nevetve arcomra.
- Hát nagy a verseny kettőtök között – kacsintottam rá, és már falni is kezdtem az édességet.
Sok nevetés, boldog pillanat követte még lépten-nyomon egymást az este folyamán.

csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/

2015. október 23., péntek

54.rész*Heves szívdobbanás



Megérkezve a házhoz, Harryvel kiszálltunk. Lea mondta, hogy el kell ugornia, bevásárolni, de érezzük magunkat otthon. Haz kivette táskáit a csomagtartóból, és követett a házba, amelyet addigra kinyitottam. Megszabadultam csizmámtól, majd megvártam, amíg Harry is így cselekedett.
- Gyere, az emeleten van a hálónk – informáltam.
- Akkor menjünk.
Simított végig oldalamon, és megvárta, amíg elindultam az emelet felé, aztán követett ő is.
Szótlanul, túlzottan is nagy csendben haladtunk felfelé, egészen a hálóig, amelyet birtokoltam immáron második napja. Kitártam az ajtót, és előtte léptem be. Leültem az ágyra, és figyeltem, ahogyan az én táskám mellé helyezi sajátjait.
- Mihez lenne kedved? – érdeklődtem, amikor is megtorpant előttem.
- Igazság szerint egy zuhany nagyon is jól esne, de szeretnék megbeszélni mielőbb mindent – nézett le rám.
- Nyugodtan zuhanyozz le – mosolyogtam bíztatóan.
- Velem tartasz?
Fogta kezei közé arcomat, mire elmosolyodtam, de nemlegesen bólintottam.
- Inkább siess, és beszéljünk.
- Rendben – hajolt le, ám nem csókolt meg, mire kérdően néztem rá. – Megcsókolhatlak? – bátortalan volt hangja, olyan, amilyet még nem igazán hallottam tőle.
Bólintottam, mert hangomat nem igazán találtam. Szenvedélyes csókkal ajándékozott meg, de mindössze csak ajkaink játszottak egymással. Pár pillanat múlva kis puszikkal szakadt el tőlem, aztán elvonult a fürdőbe.
Gondoltam, hogy lefoglalom magam, így telefonomat elővettem, és felültem az ágynak a támlájához, a kényelem érdekében. A párnák megfelelően biztosították a kényelmem, így már hívtam is Mariet. Pár csengés után már fel is vette.
- Szia, Nina, hogy vagy? – kedvesen köszöntött.
Mosoly ült ki arcomra azonnal.
- Remekül, bár egyre jobban mozgolódik a bébi – nevettem, és a pocakomra simítottam kezemet. – Ti hogy vagytok?
- Remekül. Sophie is jól van szerencsére – boldog hangon közölte. – Samuel pedig tanul folyamatosan, illetve egy kislány után érdeklődik elég lelkesen.
- És te?
- Hát boldog vagyok, hogy a gyerekeim boldogok – őszintén felelte. – Nem találkozunk valamikor? Elmehetnénk vásárolni, gondolom, még eddig a nagy versenylázban nem volt időd vásárolni.
- Igen, valóban még semmit sem sikerült beszereznünk – értettem egyet. – Viszont otthagytam Harryt a hotelben, és Magyarországra utaztam.
- Hogy mit csináltál? – döbbent meg. – Miért? Mi történt? Melanie és Anne megint bekavartak?
- Nem – sóhajtottam. – Tudta végig szinte, hogy babát várok, és végül ezt úgy közölte velem, hogy rákérdezett, az övé-e.
- Ugye csak viccelsz?
- Sajnos nem – húztam el kissé számat, de ezt ő nem láthatta.
- És most, mihez kezdesz?
- Tegnap felhívtam, miután unokanővéremmel mindent megbeszéltem. Aztán most itt van, egy órája szállt le.
- Ott van és velem telefonálsz? – dorgált.
- Zuhanyozik. És mivel édesanyámként tekintek rád, muszáj volt beszélnem veled – őszintén vallottam be.
- Én pedig valóban a második lányomként tekintek rád, és ha bármi van, mindig számíthatsz rám – érzékenyen hatott rám mondandója. – Most viszont leteszem, beszéljetek meg minket, és ne feledd, amikor van időd, és szeretnéd, hogy meghallgasson valaki, hívj nyugodtam. Ha pedig újra a városban leszel, jelezd.
- Mindenképpen – bólintottam is, bár ezt nem láthatta. – Köszönök mindent.
- Természetes.
Elköszöntünk egymástól, és bontottam a vonalat, ám ekkor már Harry a táskájából vett ki egy melegítőt, és egy rövid ujjú pólót.
- Nem akartalak megzavarni – mentegetőzött.
- Csak Marie volt – néztem szemeibe. – Édesanyámként tekintek rá, szükségem volt, hogy egy kicsit beszéljek vele.
- Ne mentegetőzz – mászott mellém. – Azzal, és akkor beszélsz, amikor és akivel csak szeretnél.
- Most ne erről beszéljünk – néztem szemeibe kérlelően, mire bólintott. – Ne haragudj, hogy megszegtem az ígéretem, és újra elhagytalak, de annyira fájdalmas volt, amikor megkérdezted, hogy kié a baba.
- Tudom bébi, tudom. Már azt is szégyellem, hogy a gondolataimban megfordult egyáltalán ez. Biztos vagyok abban, hogy nyomós okod volt, amiért halogattad, hogy közöld velem – pocakomat simogatta. – Ugye nem amiatt nem mondtad el, mert még mindig Melanien gondolkozol? – nem válaszoltam, csupán lehajtottam fejem bűnbánóan. – Kicsim, megmondtam, hogyha bebizonyosodik, hogy az enyém a gyerek, akkor támogatni fogom őket. Mindent meg fog kapni, de nem fogom egy olyan kapcsolatba erőltetni magam, amely egyáltalán nem foglalkoztat. Szeretlek, téged szeretlek!
- Én is téged – pityeredtem el.
- Nem szeretném, ha még egyszer eltűnnél – vezette fel arcomhoz a kezét. – Ne szakítsd el tőlem se magad, se pedig a picit, könyörgöm.
- Sose tagadtam volna meg tőled – fájdalmasan néztem rá.
- Akkor magadat se tagadd meg – suttogta, és szorosan karjaiba vont.
Hátam mellkasának simult, míg pocakomat simogatta folyamatosan. Állát vállamon támasztotta meg, és néha édes csókokkal hintette be nyakamat.
- Tudod, a vacsorán már szerettem volna kérdezni tőled valamit. Furcsa voltál, így emiatt nem tettem meg, aztán pedig az újabb hirtelen távozásod is közbejött. Tudom, hogy nem ez a megfelelő alkalom, és, hogy semmi különleges sincs benne, de nem szeretném tovább húzni, főleg, hogy a hazádban vagyunk – suttogta fülembe, míg meleg lehelete csiklandozta bőrömet. – Szeretném, ha örökre az enyém lennél, és azt, hogy a gyermekünk a nevemet viselje. Sohasem szeretnélek elveszíteni benneteket. Tudom, hogy mennyire döcögősen indult az egész kapcsolatunk, és sohasem hittem, hogy eljutunk idáig, de most itt vagyunk, és kijelenthetem, hogy a legboldogabb ember vagyok a világon – mondta, és éreztem, ahogyan matatni kezdet.
Kezem alatt kinyúlt, majd egy szál vörös rózsa volt kezében, amelyet a virág feje alatt tartott meg. Tenyeremre helyezte a virág szárát, és kissé elengedte a tetejét, így pillanatok alatt, a tüskementes száron végigcsúszott egy gyűrű.
Nagyokat pislogtam, ahogyan a tenyeremen feküdt a csillogó ékszer. A virágot lábamra fektette, aztán tenyeremből felemelte a kis ékszert.
- Kicsim, hozzám jönnél feleségül? – kérdezte szerelmes, szenvedélyes hangon, reménykedve. Szavakat nem találtam, így csupán bólintottam. – Kérlek, mondd ki – könyörgött.
- Örökké a tied vagyok, és leszek – suttogtam meghatódottan, ahogyan az öröm könnyei szántották végig arcomat. – Igen, leszek a feleséged.
Mosolyát éreztem meg bőrömön, miközben felhúzta ujjamra a csodás ékszert. Megcsodáltam kezemet, és boldog arccal hátrafordultam.
- Szeretlek – őszintén, szemeibe nézve mondtam.
- Szeretlek – hangzott el tőle is, könnyes szemekkel a szó, majd ajkait puhán enyém ellen nyomta. – A legboldogabb férfivá teszel – mormolta.
Egész délután az ágyon hevertünk és beszélgettünk, miközben néha kisebb csókokat csentünk egymástól. Nevetgéltünk, és igazán jó volt Harryvel ennyire önfeledten tölteni a délután. Bár csak egy napot voltunk külön az én makacsságom miatt, még is hiányzott, jobban, mint azt gondolni mertem volna.
Mesélt pár dolgot, hogy mit, hogyan is szeretne, illetve megígérte, hogy elvisz a lakásába, New Yorkba. Elárulta azt is, hogy addig lehetünk ott, amíg összepakolunk, mert mielőtt felszállt a gépbe, telefonált Ellienek, hogy adja el, mert neki nincs szüksége már egy legénylakást szimbolizáló penthousera. El feladata volt az is, hogy lakásokat kerítsen, méghozzá Los Angelesbe.
- Miért pont az angyalok városa? – érdeklődtem.
- Két angyallal, abban a városban élni, ahol mindig is szerettem volna, csodás elképzelés. Imádom a várast, de eddig nem volt semmi olyan okom, ami miatt annyira elköltöztem volna. Most viszont, szeretném, ha a gyermekünk a legjobb környezetben élne, egy városszéli részen, családi házban, nem pedig egy olyan nagyvárosban. LA is nagy, tudom, de meg is vannak olyan nyugodtabb környékei, ahol boldogan fogunk tudni élni – magyarázta lelkesen, bár néha nem igazán értettem, de ráhagytam. – Viszont szeretnélek elvinni előtte egy helyre.
- Hova? – néztem rá kíváncsian.
- Van egy csodás hely innen nem messze az Alpokban. Szeretném, ha elmennénk oda pár napra.
- Voltál már ott?
- Nem, de Gem igen, ő ajánlotta.
- Akkor biztosan csodás – mosolyogtam rá.
- Nem csodásabb, mint te – nézett áthatóan szemeimbe, mire én csak elfintorodtam. – Mi az?
- Add a kezed – ragadtam meg, és pocakom azon tájékára helyeztem, ahol a pici nagyon is rugdalózni kezdett.
- Az én bajnokom – hajolt le pocakomhoz. – Ne rúgd szét a házat azért – nevetett és csókokkal borította be. – Hagyd anyát egészben, később másnak is majd kell pár hónapra az a pici hely.
Szívem hevesen dobbant meg, amikor is felfogtam szavainak jelentését. Hajába túrtam, mire felpillantott rám, és édesen, két gödröcskéjét is megjelentetve mosolygott rám.

2015. október 22., csütörtök

53.rész*Budapest



Este, amikor visszaértünk Lia otthonába, még játszottam a kicsi lánnyal, miközben az édesanyja a vacsorát készítette el. Steven is neki segédkezett, így mindenféle csajos játékot kipróbálhattam.
A vacsora elkészültével asztalhoz ültünk, és miközben a kicsi csacsogását hallgattuk, úgy fogyasztottuk el az ízletes magyar ételt.
- Mi a helyzet az ifjú versenyzővel, mikor ismerhetjük meg? – kérdezte Steven, amikor borát ízlelgette.
- Bébi, megbeszéltük, hogy nem hozod fel – förmedt rá Lia.
- Semmi gond – mosolyogtam kedvesen. – Reményeim szerint mielőbb bemutathatom nektek.
- Micsoda? – döbbent meg Lia. – Ez komoly? Felhívod? – hatalmas vigyor volt az arcán.
- Igen – bólintottam. – Viszont nem szeretnék még hazamenni, így ráveszem, hogy idejöjjön. Aztán keresünk egy hotelt. Meg szeretném mutatni neki a várost.
- Először is, itt is maradhattok, senkit sem zavartok, tényleg – nézett rám a mosogató felől Lia. – A második, hogy nagyon merészen tervezel már előre.
- Reménykedem – iszom meg az utolsó korty vizemet. – Viszont, ha nem haragszotok, most lefeküdnék. Hosszú volt számomra a nap, és így a hatodik hónapban már nem éppen a legfürgébb vagyok – nevettem fel.
- Ni, de ugye te viszel reggel iskolába? – Luca csilingelő hangja vonta magára figyelmem.
- Hát persze, hiszen megígértem – csókolom arcon. – Jó éjt – köszöntem el és az emelet felé vettem az irányt.

*

Szobámba érve a bőröndömhöz léptem, amelyből magamhoz vettem egy fehérneműt és Harry eltulajdonított pólóját, amely kedvenc bandájának az egyik turnépólója volt. Muszáj volt, hogy érezzem, még ha távol is volt tőlem, így ezt a ruhadarabot elcsentem tőle.
Ezekkel a fürdőbe vonultam, ahol egy nagyon gyors zuhanyt vettem. Megmostam fogaimat, hajamat kiengedtem a kusza kontyból és visszatértem a hálóba. Leoltottam a villanyt, és mindössze az éjjeliszekrényen elhelyezett kislámpa világította be gyér fénnyel a helyiséget.
Telefonomat magamhoz vettem, míg orromba Harry kellemes illata kúszott a felsőnek köszönhetően. A névjegyzékbe léptem, és minden megfontolás nélkül már hívtam is. Nem hagytam időt magamnak, hiszen tudtam, hogy akkor akár meg is gondolhattam volna magam. Szinte alig csörgött ki a telefon, amikor is felvette.
- Nina? Bébi… - hangja kétségbeesett volt. Én pedig a könnyeimmel küszködve szám elé kaptam kezem. – Kicsim, kérlek, mondj valamit.
- Hiányzol – a legelső szó, ami nagyon is uralt, hagyta el számat.
- Édesem, te is nekem – sóhajtott fel. – Miért mentél el? Hol vagy? Minden rendben? Hogy vagytok?
- Nem, semmi sincs rendben – feleltem. – Beszélnünk kell.
- Hol vagy most? – kicsit már nyugodtabb hangja lett.
- Magyarországon, Budapesten – feleltem.
- Micsoda? – kiáltott fel.
- Kérlek, nyugodj meg – kérleltem gyengéden.
- Bocsánat, de egyszerűen feldühített, amikor nem voltál mellettem – fájdalmassá vált hangja, amelybe szívem kellően bele is sajdult. – Megígérted, hogy többet nem teszed.
- Sajnálom, tényleg – töröltem le kézfejemmel arcom.
- Hogy vagytok?
- Minden rendben, bár a bébi, már kissé szétrúgja a ház oldalát.
Kövér kacaj hallatszott, amely azonnal melengetni is kezdte szívemet.
- Vagy csak a gázpedált kereste.
- Lehetséges – dőltem kényelmesen hátra és kezemet a pocakomra simítottam.
- És egyedül vagy? – félsz hallatszott ki hangjából.
- Nem – feleltem. – Unokatesómnál vagyok. Liának hívják, van egy angol férje, Steven, és van egy lányuk Luca, hat éves, imádnivaló. Rengeteget játszottunk és holnap én viszem iskolába is – újságoltam el.
- Legalább nem telt olyan szörnyen a napod, mint az enyémé – sóhajtott.
- Holnap idejössz? Szeretnék még maradni.
- Az első géppel indulok – informál. – Már a laptopon jegyet nézek – nevet fel. – De semmit nem fogok aludni.
- Muszáj lesz. Holnap megbeszélünk mindent, illetve Lia mondta, hogy maradjunk itt, ne menjünk át hotelbe.
- És mi a véleményed róla?
- Hát, kényelmesebb, mint egy idegen hotel. Ők még is a családom része, és otthonos a környezet is – magyaráztam. – Kényelmesebben ellennénk itt.
- És ő, tudod… ők beszélnek angolul?
- Igen, beszélnek – nevettem fel. – Steven, mint azt említettem angol. Lia teljesen magyar származású, de ő is anyanyelvi szinten beszél, ahogyan Luca is. Steve csak angolul beszél hozzá kiskora óta.
- Rendben, akkor annyira nem lesz kínos.
- Hát nézzük a jó oldalát, Luca élvezni fogja, hogy angolul beszélhet. Imádja.
- Alig várom, hogy holnap tíz legyen – sóhajtott fel, és hallottam, ahogyan pakolni kezdett.
- Mit csinálsz?
- Pár óra múlva indul a gép, ami reggel, ottani idő szerint tíz órakor ott is lesz.
- Tényleg a legkorábbival jössz.
- Hiányzol kicsim, mind a ketten hiányoztok.
- Szeretnék mindent megbeszélni veled, nem szeretnélek elveszíteni, és tudom, hogy már közel állok hozzá, ezekkel a húzásaimmal – tört fel belőlem. – Nem akarom, hogy más karjaiba menekülj, azért, mert nem vagyok elég bátor ehhez az egészhez.
- Bébi, inkább veszekszem veled, mint, hogy mással szeretkezzem – hangja nyugodt volt.
- Szeretlek – sírtam el magam újra.
- Szeretlek.
- Most menj. Pakolj, le ne késsed a gépet. Nekem pihennem kell, lefáraszt a kis lakóm.
- Rendben bébi, pihenj.
- Kinn leszek érted, mire megérkezel.
- Nem szükséges, egy taxit is foghatok – ellenkezett.
- Lia és én kimegyünk érted, ne vitatkozz!
- Oké, bébi – nevetett fel. – Most aludj, és hamarabb eljön a holnap, mint azt gondolnád.
Elköszöntünk, és bontottuk a vonalat. Az ébresztőt beállítottam, hogy kényelmesen eltudjak, majd készülni reggel Luca iskolába vitele előtt.
Telefonomat az éjjeliszekrényre helyeztem, majd leoltottam a villanyt, és a takarót teljesen magamra húzva, szinte azonnal már az álmaim világában is voltam.

*

Fürdőben lezuhanyoztam, majd egy teljesen natúr sminket felvittem arcomra, ám számat piros rúzzsal festettem ki. Hajamat szoros copfba fogtam, és a hálóba igyekeztem, ahol már a kikészített ruhámat vettem magamra. Fújtam a parfümömből, táskámat felkaptam és elindultam lefelé.
- Jó reggelt – mosolyogtam Liára, és Lucára, akik a konyhában voltam.
- Neked is – kedves mosollyal üdvözölt Lia. – Ülj le, mindjárt kész a reggeli.
- Ni – ölelt meg szorosan a kicsi.
- Mi ez a kis bajusz? – töröltem meg szalvétával arcát, amely tiszta maszatos volt a kakaótól. – Steven?
- Már dolgozik, fontos tárgyalása van – informált, és az asztalra helyezte helyes kis kosárban a pirítósokat és rántottát is külön feltálalta. – Beszéltél vele?
- Igen, tízre ér be a gépe, megígértem, hogy kimegyünk érte, de ha nem érsz rá…
- De persze, kimegyünk – mosolygott rám, és ő is leült. – Kicsim, egyél – mondta Lucának, aki a babájának mesélt valamit, ami az ölében volt.
- Lucy baba is jön az iskolába? – kérdeztem, miközben elkezdtem vajjal megkenni egy pirítóst.  
- Nem, ő itthon marad – ültette a mellette lévő székre a babát, és nekiállt reggelijének.
- Kicsim, estére érkezik egy vendégünk, Harry. Ő Nina nénéd barátja.
- A szerelme? – kérdezte egyenesen.
- Igen, a szerelmem – nevettem.
- Csak angolul lehet majd beszélni, amíg itt vannak, rendben? Illetlenség, ha magyarul beszélsz, mert ő nem érti majd.
- Nem beszél? – összevont szemöldökkel kérdezte, miután azonnal egy tojásdarabot tolt be szájába.
- A magyar nyelvet nem beszéli – mondtam.
- Rendben – rántott vállat, és további figyelmét csak a reggelijének szentelte.
Miután befejeztük a reggelit, Lia elpakolt, míg én segítettem átöltözni Lucának. Haját két copfba befontam, és már mentünk is le az előszobába. Ő a rózsaszín gumicsizmáját vette fel, amely tökéletesen illett fekete szoknyájához, és rózsaszín felsőjéhez. Magára vette fekete átmeneti dzsekijét, míg én a csizmámba bújtam bele.
- Indulhatunk? – jelent meg Lia, és ő is felöltözött.
- Igen, készen vagyunk – fogtam meg a kicsi kezét.
- Milyen csinos vagy – mért végig vigyorral arcán.
- Fogd be – nevettem el magam, és a napszemüveget felvettem, mivel az ősz ellenére a nap erőtlenül, de sütött.
- Induljunk – ragadta meg a slusszkulcsot.

*

Hamar eltelt a délelőtt. Lucát letettük az iskolába, majd Lia elintézett pár dolgot és már indultunk is tovább egyenesen ki a város szélére, a reptérre. Izgatott voltam, és ezt Lia is észrevette, ezét nem igazán beszéltünk. Néha pár szót váltottunk, de inkább csak kifelé bámultam, és a rádióból hallatszódó dalokat dúdoltam a gondolataim elterelése érdekében.
Kiszálltunk, én pedig Liába karoltam, míg befelé tartottunk az épületbe, az érkezői részlegre. Megálltunk kissé arrább, hiszen azért voltak jó páran, én pedig babámat féltve, inkább kimaradtam az emberek zsúfoltságából.
Szívem hevesen vert, míg türelmetlenül toporogtam.
- Nyugi – simított végig kezemen Lia. – Egy és fél napot voltatok külön.
- Hidd el, hogy nekünk az rengeteg idő – jegyeztem meg. – Ott van – mondtam, amikor megpillantottam arcát és tekintetét.
Szemei kerestek, így elindultunk irányába, de közben ő is észrevett bennünket. Bőröndjét húzta maga után, míg vállán szokásos fekete táskája volt. Elengedtem Liát, és előrébb léptem. Egymás karjaiba omlottunk. Könnyeim kicsordultak, miközben menedéket keresve bújtam ölelő karjai közé.
- Itt vagyok édesem, itt vagy – simított végig hátamon, majd kissé elhúzódott. – Szia, bébi – simított végig pocakomon, és egy gyengéd puszit is nyomott rá. – Hiányoztatok ám, mind a ketten anyával – felállt, miután még egy csókot nyomott pocakomra, és ezúttal ajkaimra nyomott egy puszit. – Szia – mosolygott le rám, szerelmesen.
- Szia – csentem még egy kis csókot tőle, és kézen fogtam. – Bemutatlak unokatestvéremnek.
Mondtam, és megvártam, amíg megfogja bőröndjét.
- Lia, Harry, Harry ő itt Lia, aki édesanyám családjából maradt nekem – mutattam be őket egymásnak.
- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek – mosolygott rá kedvesen unokanővérem. – Remélem tetszeni fog az ország, illetve amennyit majd látsz belőle.
- Biztosan, és hasonlóan örülök én is – felelte udvariasan Harry.
- Akkor induljunk – mondtam.
Lia mellettem lépkedett, míg a másik oldalamon Harry ment, aki szorosan fonta egybe ujjainkat. Csendben haladtunk az autóig, ahol is a csomagtartóba Harry bepakolt. Lia addig beült előre, én pedig hátra, Harryvel.
Szorosan oldalához bújtam.
- Milyen volt az út? – érdeklődött Lia.
- Fárasztó. Sohasem tudok aludni a repülőn – válaszolt Haz.
- Félelem?
- Nem, ahhoz már túl sokat repültem – nevetett fel. – Egyszerűen nem tudok elaludni. Pár percre néha sikerül, de annál többre még sohasem sikerült.
- Értem. Én is hasonlóan vagyok, és az utazás után egy napot át tudnék aludni, ám persze Luca, a kislányom ezt nem engedi meg – vidám hangon mesélte Lia.
- Igen, egy gyermek nagy felelősség, és áldozatokkal is jár. Bár még nincsen, de már nem sok kell, és én is megtapasztalom – csókolt halántékon.
- Alig várom, hogy láthassam – lelkesedett Lia. – Annyira szép pár vagytok. Biztos vagyok abban, hogy csodás gyermek lesz. Tényleg, tudjátok már a nemét?
- Nem – feleltem.
- Ugye voltál vizsgálatokon? – félve kérdezte meg Harry.
- Igen, persze – nyúltam táskám mélyére és egy fekete-fehér képet vettem elő, amelyet kezébe is nyomtam.
- Ő az? – kérdezte, mire bólintottam. – Mielőtt eljöttem, Marieval voltam a kórházban, akkor készült.
- Istenem, köszönöm bébi – csókolt meg szűziesen.
Könnyeket láttam meg szemeiben, ahogyan a képet vizslatta, és az én tekintetem is ennek láttán elhomályosult. Felpillantottam a visszapillantóra, és egy másodpercre Liával találkozott tekintetünk, aki meghatódottan vette fel a forgalommal a harcot.

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett megjegyzéseket. Xx
csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/

2015. október 18., vasárnap

52.rész*Ő és Te

Fáradtan nyújtózkodtam ki, miközben a csomagomat vártam a futószalag mellett állva. Megláttam a táskámat, ám egy fiatal fiú a segítségemre sietett állapotomat látva, és leemelte nekem.
- Köszönöm – hálálkodtam, és már igyekeztem is ki az épületből.
Friss levegő megcsapott, aminek következtében összébb húztam magamon mellényem, már amennyire kerek pocakom ezt engedte. Körbepillantottam, mire kapálódzó Liát pillantottam meg. Lábaimat gyors léptekre ösztönöztem, egészen addig, amíg elé nem álltam.
- Istenem, el sem hiszem, hogy milyen régen láttalak – szoros ölelésébe vont azonnal unokanővérem.
- Én is téged, bébi – nevettem, és hasonló lelkesedéssel öleltem vissza.
- Hogy kikerekedtél, istenem – kapta szája elé kezét, amikor végigmérte. – Szabad?
- Persze – bólintottam, mire azonnal mohón kezét pocakomra simította.
- El sem hiszem, hogy kisbabád lesz – érzékenyült el. – Menjünk, mindent tudni akarok! – fogta meg táskámat és csomagtartóba helyezte, majd mind a ketten beültünk előre. – Na és milyen itt lenni újra, oly sok év után? – kérdezte, amint elindultunk.
- A körülmények rányomják bélyegét az egészre, így ezért nem a legjobb érzés, de tudom, hogy változni fog – pillantottam rá, ám ő csak az utat figyelte.
- Oké, figyelj, mihez lenne ma kedved? Mit szólnál, ha elmennénk egy késői ebédre a kedvenc kis éttermedbe? Végre megéreznéd újra a hazai ízeket.
- Remek ötlet – bólintottam rá. – Mi a helyzet a kis családoddal?
- Luca már teljesen be van zsongva, hogy végre láthat. Minden futamot nézett a tévében. Ha véletlen nem voltunk otthon, akkor az apjával felvetette – nevetett fel. – Aztán egyszer csak bejelentették, hogy már nem vagy az a Styles gyerek mellett, majd újra feltűntél, de már csak, mint néző. Beszéltünk, miért nem mondtad, hogy mi van?
- Nem tudom, próbáltam megoldani.
- Na jó, nem törlek most le, ehhez egy csajos nap kell – felelte, és felhajtott a felüljáróra. 

****

Megállva a házuk előtt, ki is szálltunk sietve, hiszen Luca már lelkesen szaladt kifelé, míg mögötte Steven, édesapja jelent meg.
- Ni – szaladt, ám Lea hirtelen elém állt.
- Bébi, Nina kisbabát vár, úgyhogy csak óvatosan – oktatta ki a kislányt, aki csak bólintott.
- Nagylány – guggoltam le, és öleltem meg szorosan.
- Hiányoztál – sóhajtott fel a hat éves kislány.
- Te is nekem – álltam fel a kezét megfogva. – Szia, Steven – nyomtam egy puszit arcára.
- Mi a helyzet, kislány? – ragadta meg bőröndöm. – Elég volt a száguldás?
- Mondhatjuk – húztam el a számat, mire el is indultunk befelé.
Belépve a házba semmi új nem fogadott. Ugyan olyan családias, a szeretetet árasztó kis családi ház volt, ahova évekkel azelőtt is betértem.
- A vendégszobába teszem a csomagod – mondta Stev, és már ment is a lépcső irányába.
- Ni, játszol velem? – húzott be a tágas nappalba a kicsi.
- Édesem, hagyjad levegőhöz jutni keresztanyádat – szólt rá finoman Lia. – Pihenj le, ha szeretnél, aztán elkészülünk és elmegyünk a városba, ha az úgy jó.
- Szerintem lezuhanyozom, átöltözöm és menjünk.
Bólintott, mire én csókot nyomtam Luca arcára, és már igyekeztem is fel a szobába, ahol pár évvel ezelőtt is laktam néhány hét erejéig. A csomagom már a szekrény mellett elhelyezett bőröndtartón hevert, így odaléptem, amint megszabadultam mellényemtől és csizmámtól.
Elővettem neszesszerem és a fürdőbe indultam. A zuhanyt megengedtem, hogy felmelegedjen, amíg levetkőzöm. A szekrényből magamhoz vettem egy fehér törülközőt és felakasztottam a zuhany mellé. Beálltam a forró vízsugár alá, arcomat felfelé fordítottam. Éreztem, ahogyan a könnyek végigszáguldanak arcomon, és összekeverednek a kellemes vízzel.
Előttem volt csodás arca, éreztem magamon kezének érintését, csókjának forró nyomát és meleg, szeretettel telt ölelését. Megremegtem, és fájdalmasan felzokogtam. Kezemet pocakomra simítottam, és a mozgolódó babám mosolyt csalt arcomra. Végigsimítottam pocakomon, és szívem azonnal megsajdult újra, hogy eszembe villant, Harry ezt nem érezheti.
Gyorsan megráztam fejem, és megtöröltem arcom. Mély levegőt vettem, és mosakodni kezdtem. Hajamat is megmostam, a habot leöblítetem, majd elzártam a vizet és hajamra tettem egy törülközőt, míg egy másikat testem köré tekertem.
A tükörről letöröltem a párát, majd megtörölköztem és magamra vettem fehérneműt. Fiókból kiszedtem a hajszárítót és szőke tincseimet kezdtem el megszárítani.
A tükörben végig pocakomat néztem, és valahogy még mindig fogalmam sem volt arról, hol is, hogyan kellene megállapodnom, hiszen a picivel nem utazgathatom, és élhetek hotelekben, ahogyan azt az elmúlt majdnem egy évben tettem. Persze, még én sem tudhatom, hogy hogyan is fog alakulni az utolsó pár hónapom, de reménykedtem abban, hogy ez a kis idő mind a kettőnket elgondolkodtat, és a helyére tesz.  
Eltettem a készüléket vissza a helyére, majd kivasaltam hajam, és egy szoros copfba fogtam fejem tetején. Szemeimet csupán szempillaspirállal emeltem ki. Ezek végeztével visszamentem a szobába, ahol is bőröndömből előszedtem pár dolgot, és magamra is kaptam. Utolsó simításképpen fújtam magamra a parfümömből, táskámat felvettem és indultam is lefelé.
- Micsoda dög – jelent meg a folyosón Lia. – Dögös kismama.
- Ugyan már – nevettem. – Induljunk inkább.
- Rendben – vette fel kabátját ő is, majd még visszarohant és elköszönt lányától, és férjétől. 

****

A kis vendéglő, ahova régebben is jártunk, kellemes hangulatú volt. Rendeltünk két epres limonádét, majd amint az kihozták, megrendeltük az ételeket is.
- Na, mesélj, mi történt? – aggódóan méregetett.
- Még mindig nem tudom, hogy Melanie gyermeke kié. Harrynek mellette kell lennie, ha az övé.
- Édesem, ugyan annyi joga van veled is lennie. Te is a gyermekét várod, de, ha ez még sem lenne így. Mármint, nem lennél állapotos, akkor is joga van eldönteni, hogy ki az a nő, aki mellett boldog, akivel ő élni szeretne.
- Igen tudom, de a gyermeknek joga van az apja mellett felnőnie.
- Fejezd be ezt az ostobaságot, kérlek – nyögött fel fájdalmasan. – Minek is vagy most itt?
- Nem tudta, hogy terhes vagyok, vagyis én nem mondtam el neki, de tudta végig. Tegnap elmondta, hogy tudja, aztán megkérdezte, hogy az ő gyereke e.
- Miért kérdezte ezt? – értetlenül meredt rám.
- Ezt én sem tudom – nevettem fel keserűen. – Megsértett. Fájt, hogy azt feltétételezte rólam, hogy más gyermekét hordom a szívem alatt.
- Tettél valamit, amiért ilyen bizalmatlanul viszonyult hozzád?
- Talán azért tette fel a kérdést, mert nem osztottam meg vele azt, hogy állapotos vagyok.
- Ez akkor is nonszensz. És most mit fogsz csinálni?
- Időt adok neki, és magamnak is, hogy átgondoljuk a dolgokat.
- Tudja, hogy itt vagy?
- Nem – húztam el kissé számat. – Tudja, hogy vannak itt rokonaim, meg ilyesmik. Ha gondolkozik, és ha szeret, meg fog találni.
- Elé kellene állnod, hogy megbeszéljétek.
- Fogalmam sincs.
- Figyelj, este hívd fel, és beszélj vele. Ennyit megérdemel ő is, és te is.



2015. október 15., csütörtök

51.rész*Érted élek



Próbáltam újra értelmezni az elhangzott mondatokat ám, akárhányszor lejátszódott újra és újra bennem kérdése, egyre feldúltabb lettem.
Lassan megfordultam, így tekintetünk találkozott. Döbbenten meredek rá, míg ő megtámaszkodik kezén és letekint rám. Másik kezével hátra túrja a haját és vár, türelmesen vár, de semmi választ nem kapott a csattanásom helyett.
- Oké, lehetséges, hogy nem mondtam el, megeshet, hogy helytelenül cselekedtem, de ezzel a kérdéssel a legmélyebb sebet ejtetted bennem – keltem ki az ágyból és felkapcsoltam a villanyt.
- Nina, figyelj – ült fel és hajába túrt feldúltan. – Sajnálom, oké? Egyszerűen ez a legésszerűbb magyarázat arra, amiért ennyi ideig titkoltad.
- Az eszedbe sem jutott, hogy nem megfogni akarlak egy gyerekkel? Meg akartam várni, amíg megnyered a versenyt és tiszta lesz a fejed. Nem szerettem volna, ha más elvonja a figyelmedet. Veled vagyok már hosszú ideje, csak veled!
- De egyszer elhagytál – áll fel, mire megfeszülök kijelentésére.
- Rendben – bólintok rá könnyes arccal.
A fürdőbe sietek és összeszedem minden holmim, majd a táskámba hajítom minden mással együtt.
- Mit csinálsz? – kérdezte értetlenül.
- Időt adok, hogy gondolkodj és nekem sem árt majd – felelem és elkezdek felöltözni melegen.
- Ne, bébi, kérlek – lépett elém, így hátam a falnak simult. Felnéztem rá könnyes szemekkel. Ujjai fedetlen bőrömbe mélyedtek, mivel még csak melltartó és a farmerom volt rajtam. – Ne törj szét – suttogta. – Szeretlek, és tudom, hogy az enyém, a miénk – simította végig aranyos pocakomat, majd ajkait enyéim ellen nyomta és vadul megcsókolt. – Szeretlek, szeretlek téged és őt is – kapott fel, és az ágyra vitt, ahol pillanatok alatt megszabadított farmeromtól.
Újra rátalált számra, és szenvedélyesen csókolt, miközben lábaim között simított végig. Megremegtem érintésének nyomán, és még közelebb húztam magamhoz. Kezeimmel végigsimítottam izmos hátán, hátsójába belemarkoltam és ágyékomat övéhez nyomtam.
Felnyögtünk mind a ketten, ám megállás nem volt. Vágytunk egymásra, vágytam rá, mocskos kételkedése ellenére is.
- Szeretlek – nézett mélyen szemeimben. – Mondd, hogy szeretsz és megbocsájtasz – suttogta. – Bébi, kérlek – fájdalmasan nézett szemeimbe.
- Szeretlek Harry – folyt végig újra arcomon egy kövér könnycsepp.
Kissé megemelt, míg másik kezével megszabadított melltartómtól, és melleimre irányította figyelmét. Egyiket ajkaival, míg másikat ujjaival kényeztette, minek köszönhetően nevét nyöszörögtem érthetetlenül. Haját túrtam, és még közelebb húztam fejét felhevült bőrömhöz, amely minden mocskos érintéséért könyörgött.
- Istenem, annyira kívánlak – nyögte, miközben ágyékát ölemnek feszítette. – Szépségem – csókolt számba. – A legszebb kismama – mosolygott le rám, mire elpirultam, mert tudtam, hogy alakom már nem az, amit megszokott. – Csodálatos.
- Sokat beszélsz – fordítottam magunkon, és végigsimítottam meredező férfiasságán. Felnyögött, és fenekembe markolt, majd a bugyimat vággyal teli tekintettel letépte rólam és megharapta alsó ajkamat.
- Bassza meg – kezdte el letolni bokszerét, miben én is segédkeztem neki.
Pillanatok alatt ragadta meg hím tagját, mellyel végigsimított rajtam, és könnyedén belém temetkezett. Csípőmbe kapaszkodott, míg én felültem és mellkasán támaszkodtam meg, ám csak pár pillanatig tartott az egész. Pír öntötte el arcom, és zavartan hanyatlottam vissza Harryre.
- Hé, bébi, mi a baj? – cirógatta meg oldalam és nyakamba csókolt. Nemlegesen megráztam fejem, mire maga alá fordított. – Ani, bébi – csókolta meg csukott szemhéjamat.
- Már nem vagyok olyan… - motyogtam. Tekintetünk találkozott, és pár pillanat után megértette célzásomat.
- Gyönyörű vagy édesem – nyugtatott. – A legcsodálatosabb kismama a világon. Ne kételkedj magadban. Érzed, hogy mennyire kívánlak – mozdította meg csípőjét, mire felnyögtem és csípőjére vezettem kezemet. – Csak is érted élek – csókolt nyakamba, miközben lassan sodort bennünket a beteljesülés felé.

****

Arra ébredtem fel, hogy melegem volt. Lefejtettem lassan magamról Harry kezét, mire morogva másik oldalára fordult és tovább szuszogott. Telefonom már hat órát mutatott, így sietve másztam ki az ágyból, és kezdtem el halkan felöltözni. Melegen öltöztem, aztán mindent megnéztem, hogy elpakoltam e.
Napszemüvegemet felvettem, és még egyszer utoljára hátam mögé pillantottam, mielőtt is elhagytam volna a hotelszobánkat. 

Kezemet kinyújtottam, hogy a mellettem fekvő meleg testet teljesen magamhoz húzzam. Pár pillanatig kutakodtam, ám ahogyan csak a kihűlt lepedőt éreztem kezem alatt, azonnal éberré váltam. Felültem, és a szoba azon felére pillantottam, ahol a bőröndjeink veretek.
- A kurva életbe! – kiáltottam fel, és már húztam magamra bokszeremet. Semmi sem érdekelt, semmi sem foglalkoztatott.
Kiszaladtam a folyosóra, majd annak a végére, és verni kezdtem az ajtót.
- Mi történt? – lépett ki az ajtón Ed, mire döbbenten meredtem rá, de se időm, se erőm nem volt faggatózni.
- Ellie, hol van Ellie? – rontottam be, mint egy őrült a szobába.
- Mi a baj? – jött ki egy köntösbe El.
- Hol van? – támadtam le azonnal.
- Kicsoda? – zavartan kérdezett vissza értetlen arccal.
- Ne szórakozz velem, bassza meg! – csattantam. – Hova ment megint Nina?
- Fogalmam sincs, miről beszélsz Harry, sajnálom.
- Ne, ne merj hazudni nekem – ordítottam.
- Hé, nyugi haver – állt elém Ed. – Ülj le és mondd el, hogy mi történt.
Leültem a kanapéra és tenyerembe temettem arcom. Mélyen felsóhajtottam, és igyekeztem lenyugtatni magam.
- Tegnap este – kezdtem bele pár perc után. – Tettem egy hülye megjegyzést – néztem fel rájuk.
- Mit csináltál? – fonta maga előtt egybe kezeit El.
- Feküdtünk, és tudtam, hogy jó ideje állapotos. Tisztában voltam vele, de vártam, hogy ő mondja el. Nagyon fáradt volt, én meg csak öleltem, és nem tudom… azt hittem, hogy már alszik, basszus. Annyira idióta vagyok!
- Mit mondtál? – emelte meg kissé hangját Ellie.
- Elmondtam neki, hogy tudom, hogy terhes, és rákérdeztem, hogy én vagyok-e az apa – egy szuszra mondtam ki végül.
- Micsoda? – kiáltott fel El. – Neked elment az eszed? Te idióta!
- Tudom, oké? – néztem rá könyörgően. – Már éjjel el akart menni, de aztán mondjuk úgy, hogy elértem, hogy maradjon. És reméltem, hogy elhitte nekem, amiket őszintén mondtam neki az éjszaka folyamán, de mire felkeltem eltűnt.
- Mágusnak készült ez a lány – jegyezte meg Ed, mire én és Ellie is csak dühösen néztünk rá. – Oké bocs, csak kicsúszott – emelte fel kezeit védekezően és leült.
- Te tudtad? – néztem a lányra.
- Igen, ahogyan még jó páran, de tiszteletben kellett tartanunk a kérését Harry.
- Hova ment? Kérlek, könyörgöm, mondd el, hogy hol találom – éreztem, ahogyan szemeim könnyel teltek meg.
- Fogalmam sincs, és az igazat mondom. Tudtam, hogy nem tudsz a babáról, de fogalmam sem volt, hogy újra képes lesz eltűnni. Este beszéltetek, miután maradt?
- Bébi, szexeltek, kétlem, hogy a szájukat beszélgetésre használták – szólalt meg haverom, mire már kínomba elnevettem magam.
- Ed, pofa be – nézett rá felesége, majd visszapillantott rám. – Ebben a helyzetben nem hazudnék neked Harry, esküszöm. Sejtelmem sincs, hogy hova mehetett.
- Mit csináljak? Terhes a babánkkal, akarom őket El! Mind a kettőjüket akarom. Biztonságban szeretném őket tudni, és tudom, hogy elbasztam, de szeretem. Teljes szívemből szeretem!