61.rész*Testvéri féltés

Mindenki meglátogatott minket a délutáni órákban. Körülrajongták Nathanielt, aki egészen jól bírta azt, hogyan kézről-kézre járt. Harry féltékenyen pislogott körbe, miközben mellettem ült, és ölelt. Fiúnk csak nézelődött, és ismerkedett a jelenlévőkkel, akik gügyögtek neki. Ezt Harry nem igen nézte jó szemmel, mert minden alkalommal megjegyezte, hogy értelmesen beszéljenek a fiához.

Szerencsére nem kellett sok időt eltöltenünk a kórházban. Harry már kora reggeli órában megérkezett, és hozott a picinek és nekem is ruhákat.

- Köszönöm – csúsztam le ágyamról.

- Egy puszi elég lesz – mosolyodott el, és szájával csücsörített.

Nevetve hajoltam felé, és csókoltam meg lágyan. A táskámhoz fordultam és pár ruhadarabot magamhoz vettem, majd a fürdőbe vonultam. Nem akartam a zuhannyal és egyéb dolgokkal szenvedni, amelyeket otthon, kényelmesen is el tudok végezni, így mindösszecsak átöltöztem, hajamat kontyba fogtam, és visszamentem a szobába. Harry fiúnkat babusgatta.

- Átöltöztetem – mondtam, és a táskából előszedtem vastagabb rugdalózóját. – Add ide, otthon annyit tarthatod, amennyit csak szeretnéd – néztem rá.

- Olyan tökéletes – mondta és a pufók arcát simogatta Nathanielnek.

- Igen, az – mosolyogtam. – Otthon is tökéletes lesz, bébi.

Átadta kezeimbe a fiúnkat, én pedig lefektettem az ágyra, és elkezdtem átöltöztetni. Amint kis sapkáját, és a ruháját is megkapta Nathaniel, egy kék kisméretű takarót is tettem rá, és úgy vettem fel. Harry a táskát ragadta meg, majd még egyszer körbepillantottunk, és már el is hagytuk a kórtermet.

Kinn sütött a nap, még is féltettem a picit. Harry szerencsére nem kinevetett, hanem hasonlóan egyetértett velem. A kocsihoz érkezve, Harry kitárta előttem a hátsó ajtót, én pedig óvatosan a hordozóba fektettem kisfiúnkat. Azonnal mozgolódni kezdett. Becsuktam az ajtót, megkerültem a járművet és beültem mellé. Megcirógattam arcát, mire kicsi ujjaival megszorította mutatóujjamat.

Harry beszállt előre, és már indultunk is. Harry halk dúdolása töltötte csak meg a teret. Én kisbabánkkal foglalkoztam, míg vőlegényem meg nem ragadta a figyelmemet.

- Arra gondoltam, hogy esetleg egy kisagyat szerezhetnénk a mi szobánkba is – felkaptam fejem a felvetésre.

- Van már ágya és saját szobája is, Harry.

- Igen, de beteszed ezt a pici babát, egy szobába egyedül? – hangja fájdalmas volt.

Elnevettem magam.

- Harry, nekünk is kell egy kis pihenés – érveltem.

- El akarod szakítani tőlünk, még csak most született – próbált tovább győzködni. – Ani, kérlek, gondold át. – Ne legyél ennyire szívtelen – szaladt ki száján, mire én megfeszültem. – Bébi, sajnálom.. én ..

Megráztam a fejem és csak kifelé kezdtem bambulni, miközben szavai visszhangoztak elmémben. Szavai fájtak, mert egyáltalán nem voltak jogosak. A fák gyorsan haladtak el mellettünk, a feszültség kézen fogható volt. És kisbabámmal foglalatoskodtam, aki megint álmaiba merült. Szerettem, teljes szívemből szerettem már akkor, amikor megtudtam, hogy a szívem alatt hordtam. Viszont, amikor a mellkasomra fektették születése után, még jobban nőtt a szeretet érzete bennem. Piciny testével, hatalmas kék szemeivel, rózsaszín ajkával.

- Ani, nem úgy gondoltam, csak kiszaladt a számon – mentegetőzött tovább, amikor már a házunk előtt parkolt le.

Kiszálltam az autóból, és lassan meg is kerültem azt, ám mielőtt kinyithattam volna fiúnk oldalán az ajtót, megragadva szembefordított magával.

- Bébi, kérlek – simított végig arcomon. – Most jött a világra a gyermekünk, ne gyötörjük magunkkal mindenféle butasággal, rendben?

Bólintottam, és kiszabadultam a gyengén fogó karjai közül. Kivettem fiamat, és magamhoz ölelve mentem be a házba, amelyben már csak Gemma és Liam tartózkodott. Maireéknak haza kellett menniük, így a reggel folyamán el is hagyták Los Angelest.

- Hát hol az én imádnivaló unokaöcsém – pattant fel Gemma a kanapéról, amikor beléptem karjaimban a picivel a házba.

- Gem, kérlek, ne nyaggasd szegényt, még csak most jött a világra – Harry jelent meg, és tette le a táskát.

- Ha most nem haragszotok, felmennék. Meg kellene etetnem, és át is szeretnék öltözni – néztem a lányra, aki gyanakvóan pillantott rám.

Kisfiammal együtt az emeletre tartottam, amikor Gemma kérdőre vonta a bátyát, hogy mit is mondott nekem. A választ már nem hallottam, mert felértem, és egyenesen Nathaniel szobájába mentem, ahol is azonnal a pelenkázóra fektettem. Hatalmas szemeivel felpillantott rám, mire szélesen elmosolyodtam.

- Haza értünk, ez lesz a szobád – mondtam neki. – Remélem, hogy tetszik. Apa, Gemma nagynénéd és Liam bácsikád csinálta.

Miközben hozzá beszéltem, megszabadítottam a plédtől, a meleg rugdalózótól és át is pelenkáztam. Visszaöltöztettem, és a hálónkba vittem magammal. Lefektettem az ágyunkra, majd egy-egy párnát tettem mellé, és sietve átöltöztem egy kényelmes viseletbe. Hajamat kontyba hagytam, és úgy mentem vissza fiam mellé, aki az új környezetet vizslatta. A díszpárnákat, eltettem az ágy előtt lévő ládába, s ölembe vettem Nathanielt. Arcára csókot nyomtam, mire ajkait mosolyra húzta.

Elhelyeztem kezemben és elkezdtem etetni. Kis kezei mellemen volt, míg ajkait körém zárta és kissé mohón enni kezdett.

- Lassan – simítottam végig arcán.

Felpillantottam, amikor az ajtó nyitódott. Harry lépett be, s maga mögött szinte azonnal be is zárta az ajtót, attól tartva, hogy a vendégeink a kis intim pillanatban bejöhetnének.

Megközelítette az ágyat, és leült mellém. Teljesen közel húzódott, és onnan figyeltet, ahogyan fia enyhítette éhségét.

- Sajnálom – csókolta meg vállam. – Csak szeretném közel tudni magunkhoz, amennyire csak lehet.

- Én is, elhiheted, de nem egészséges, ha egy párral alszik a baba, Harry. Neki is nyugodtan kell aludnia. És van babafigyelőnk, ami azonnal jelez.

- Tudom, csak abban a szobában egyedül – szinte fájdalmasan nyögött fel.

- Itt van mellettünk közvetlenül. Szeretem, teljes szívemből szeretem – néztem könnyes szemekkel Harryébe. 

- Egy pillanatra sem kérdőjelezném meg ezt, édesem. Sajnálom, amiért kiszaladt a számon az a bizonyos mondat. Már most csodálatos anyuka vagy.

Amint megetettem gyermekünket, Harry egy anyagpelenkát tett vállára, és ráfektette a picit. Én elvonultam a fürdőbe és rendbe szedtem magam, miután vissza is mentem az ágyhoz, ahol már teli pocakkal szundikált apja mellkasán.

- Nem vagy éhes? – suttogta.

- De – vallottam be.

- Liamék rendeltek kaját – ült fel lassan. – Lefektetem, aztán lemegyünk, oké?

Bólintottam és én is felálltam. Együtt mentünk át a kicsi szobájába, ahol Harry az ágyába fektette. Magához húzott, és úgy figyeltük a hátán alvó gyermekünket.

- Szeretlek – suttogta. – Mindennél jobban szeretlek benneteket – fordultam felé szavai hallatán. – Köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel a kis csodával.

Ajkai lassan az enyéméhez értek. Finoman csókolt, de mindössze csupán az ajkaink értek egybe. Pár pillanat múlva el is szakadtunk egymástól és lementünk a földszintre. A vacsora már megérkezett, desszerttel együtt. Leültünk az asztalhoz, és enni kezdtünk.

- Van egy bejelentésünk – szólalt meg Gem, mire ránéztünk. – Összeházasodunk.

- Micsoda? – nyelt félre Harry.

- Liam tegnap megkérte a kezem – lelkendezett a lány.

- Ez nem korai? – Harry megtörölte a száját. – Még csak tegnap jöttetek össze!

- Fél éve bátyus – nyögött fel Gemma.

- Akkor is, ez örültség.

- Harry, kérlek – néztem rá. – Boldogok, és szerelmesek. Amúgy, mi is hamar eljegyeztük egymást, és már gyermekünk is van. Én gratulálok nektek – álltam fel és megöleltem az újdonsült jegyeseket. – Mikor lesz a nagy nap?

- Karácsony után, egy kisszabású, nagyon közeli ismerősökkel csak, itt LA-ben.

- Tehát maradtok még? – boldog voltam a hír hallatán, hiszen ez a ház még mindig olyan nagy volt számunkra.

- Hát a szemben lévő házat megvettük – szólt közbe Liam. – Még átalakításra szorul pár helyem, mert Gemmának nem tetszett úgy, de amint kész már nem is zavarunk benneteket.

- Ne hülyéskedj, nem zavartok! – mondtam azonnal.

- Terhes vagy? – jött az asztal másik feléről a kérdés. Mindenki Harryre kapta a tekintetét.

- Harry! – szóltam rá. – Hogy kérdezhetsz ilyet?

- Valami oka csak van annak, hogy a húgom fejét bekötik.

- Nem vagyok terhes – nyugodt hangon közölte Gem. Liam megfeszült mellette, amelyet szerencsére Harry nem látott. – Szeretjük egymást, ahogyan ti is. Bátyus, kérlek – lépett Harryhez a lány.

- De ha megbánt valaha is, megbánja – motyogta, és magához ölelte Gemmat, míg én Liam hátán simítottam végig.

- Amíg lehet, tartsátok titokban, de beszélek majd vele – mosolyogtam fel a férfira, aki csak elmosolyodott hálásan. Harry Liamet is megölelte, elmondta a jó báty szerepéhez szóló monológot, majd beszélgetve folytattuk a vacsorát.

60.rész*Nathaniel William

- Annyira örülök, hogy itt vagytok – mosolyogtam Gemmára és Mariere.

A gyerekszobában ülünk a puha szőnyegen és a megvásárolt ruhácskákat hajtogatjuk.

Marie, Sophie és Samuel a tegnapi nap folyamán érkeztek hozzánk. Nagyon örültem nekik, és hasonlóan meglepetés volt, amelyet Harry szervezett a hátam mögött.

Nagyon odafigyelő és a legjobbat akarja nekem, és ezt értékelem. Ám néha túlzásba esik a féltéssel. Szerencsére a lányok mellettem álltak, és Marie, mint tapasztalt anyuka, meg is nyugtatta Harryt.

- Mindent elpakoltál? – nézte át a táskámat Marie.

Szinte anyukámként viselkedett, és ez boldogsággal töltött el.

- Szerintem igen, bár fogalmam sincs, csak tippeltem, hogy mire is lehet szükségem a kórházban.

- Ahogy látom, mindent eltettél – állapította meg. – És mi van az esküvővel?

- Jelenleg nem igazán beszélünk róla. Most a pici az első, aztán, amikor már nagyobb lesz, akkor elkezdjük szervezni szépen lassan. Nem igazán szeretném elkapkodni, hiszen életem egyetlen menyegzője lesz – mosolyogtam rájuk.

- Ebbe soha nem lehetsz biztos – nevetett fel Gemma.

- Tudom, még ha most olyan szerelmes is vagyok, hogy nem látom a kapcsolatunk végét, akkor is biztosan állíthatom, hogyha évek múltán szétmegyünk, akkor sem fogok senki máshoz hozzámenni.

- Te totál bele vagy habarodva a bolond bátyámba.

- Szeretem, és boldog vagyok vele. Szerintem ennél nem kell több. Bármikor megszülethet a pici is. Mit is kérhetnék még, ha mindenem megvan?

- Mintha egy tini lányt hallanék – vigyorgott rám Gemma.

- Hát, fiatal vagyok – nevettem én is.

- Viszont későre jár, és az én Sophiemat le kell fektetnem – állt fel Marie. – Jó éjszakát lányok – nyomott puszit mind a kettőnk arcára, és már ki is lépett kisfiam szobájából.

- Neked is le kellene pihenned. Hosszú nap volt, és valóban későre jár – pillantott rám Gemma.

- Igazad van. Fáradtan is érzem magam – vallottam be. – Már nem megyek le, jó éjszakát a többieknek is – öleltem meg búcsúzóul.

Egyenesen a hálóba mentem, és meglepett, amikor halvány fény borította a helyiséget. A lámpák égtek az ágy mellett, így körbepillantottam. Harry az ablaknál állt, és kifelé bámult.

- Nem megyek oda – vetette oda hanyagul. – Megmondtam, hogy nem tudok oda menni! – emelte fel hangját. – Dehogy jössz ide te, megőrültél? – hüledezett. – Elegem van, ne keress!

Bontotta a vonalat, és mélyen felsóhajtva tincsei közé túrt.

- Mi történt? – kérdeztem, mire hirtelen megfordult.

- Nem hallottam, hogy bejöttél – nézett rám összevont szemöldökkel.

- Kivel beszéltél, Harry? – léptem közelebb, ám leültem az ágyra.

- Melanieval – felelte, és leült mellém. – Megszületett a kicsi pár órája.

- Értem – bólintottam, és pocakomra simítottam kezemet. – Hát, akkor oda kellene menned, nem igaz?

- Az anyám ott van, legyen annyi elég neki – horkant fel.

- Nem beszélhetsz így, főleg mivel a te gyermeked is!

- Érezném, ha az enyém lenne, tudnám, de semmit nem érzek, nem is vonz, hogy lássam.

- Harry – méltatlankodtam.

- Bébi, hidd el nekem, hogy tudom, ha egy nő az én gyerekemet várja. Tudom, hogy te az én fiamat hordod a szíved alatt, és ehhez nem kell semmiféle teszt, amely megerősít ebben.

- Még is megkérdezted – emlékeztettem.

- Csak kiszaladt a számon, pontosan tudtam, hogy az én gyermekemet várod. Higgy nekem, kérlek.

- Hiszek, Harry, de most nem erről van szó. Megtagadod a gyermeked. Legalább tudod, hogy milyen nemű?

- Kislány – sóhajtott fel.

- Menj, és nézd meg, kérlek – fogtam meg kezét.

- Már nem utazhatsz, Ani – mutatott rá a dologra.

- Tudom, én nem is akarok menni, nincs ott helyem – mosolyodtam el keserűen.

- Ott a helyed, ahol én vagyok. Mi összetartozunk, és nélküled nem megyek. Bármikor szülhetsz, és egyedül sem hagylak itt, még ha a ház jelenleg tele is van! – megszólaltam volna, ám elhallgattatott egy rövid csókkal. – Zuhanyozzunk le, aztán aludjunk.

- Rendben – adtam meg magam, és késen fogva közevettem őt a fürdőszobánkba.

*

Éjjel felébredtem, és azonnal hasamhoz nyúltam. Kemény volt, és enyhe fájdalmat is éreztem. Harry keze a derekamon pihent. Azonnal érte nyúltam, és megszorítva szólongatni kezdtem.

- Mi a baj, bébi?

Álmos, mély rekedtes hangjával kérdezte, miközben kissé eltávolodott, és felkapcsolta az ő oldalán lévő lámpát. Nyakamba csókolt.

- Mi a baj? – újra feltette a kérdést.

- Fáj a hasam, kemény – mondtam, és aggódó tekintettel felnéztem rá.

Bátortalanul felhajtotta pólómat, és pocakomat kezdte szemlélni. Óvatosan megsimogatta, mintha vizsgálgatná. Ha nem lett volna a helyzet annyira komoly, még jót is derültem volna a dolgon.

- Bébi, fogalmam sincs, nem vagyok orvos – nyögött fel fájdalmasan. – Menjünk be a kórházba, rendben?

Bólintottam, és lassan az ú segítségével feltápászkodtam az ágyról. A szekrényhez mentem, kikaptam egy ruhát, és amint megszabadultam Harry pólójától, már fel is kaptam.

Harisnyával, és felesleges dolgokkal nem törődtem, mindössze zoknit húztam, majd a csizmámat.

- Hol a táska? – kérdezte Harry, amint áthúzta fején a pólóját.

- A kisszobába – mondtam, mire már ki is rohant.

Felvettem egy kardigánt és lassan elindultam kifelé. Harry már mellettem is termett, és lassan, együtt indulunk le a lépcsőn, ki a garázsba, ahol beszálltam előre, míg ő hátra tette a táskát. Csatlakozott hozzám, és már indultunk is.

Végig a kezemet fogta, és kérdésekkel bombázott, hogy mit is éreztem. Próbáltam megnyugtatni, de én magam is nagyon izgultam, és valóban enyhe fájdalmakkal küzdöttem.

Pocakomat végig simogattam, és mély levegőket vettem, reménykedve abban, hogy valamicskét segíthet rajtam.

Megérkezve a kórház épülete elé, leparkolt Harry és már el is hagytuk az autót. Amennyire én megengedhettem magamnak, úgy siettünk befelé, ahol a recepción Harry el is hadarta, hogy mi is a helyzet. Aztán az események gyorsan követték egymást, én pedig szinte csak kapkodó fejjel követtem a nővérek és az orvosom utasítását.

*

Izzadtan, fáradtan, könnyes szemekkel feküdtem a kórterembe, amelyet megkaptam arra a pár napra. Egyedül voltam, és csak a fiamat szerettem volna látni, ám hiába leskelődtem kifelé az ablakon, nem pillanthattam meg se őt, se Harryt.

Türelmetlen voltam, ám széles mosolyra húzódott szám, amikor megpillantottam Harryt, amin maga előtt tolt egy üveg bölcsöt, amelyben gyermekünk feküdt.

Feljebb ültem lassan és elérzékenyültem, amikor Harry mellém gurította a fekhelyében mozgolódó fiúnkat.

Harry kivette, és karjaimba helyezte a picit, majd mellém ült, és magához húzott. Hatalmas kék szemeivel nézett fel ránk, míg édesapja ujját szorította. Ajkai hasonló rózsaszínes árnyalatúak voltak, mint Harrynek. Elmosolyodtam boldogan.

Kék kis karszalagját megcsodáltam, amelyen a neve szerepelt; Nathaniel William Styles. Megsimogattam pufók arcát, úgy csodáltam tovább.

- Köszönöm édesem – suttogta Harry a fülembe, és nyakamba csókolt.

59.rész*Sírás és kacaj

- Istenem – kapott szája elé. – Mekkora pocakod van – vigyorgott lám hatalmas mosollyal arcán Gemma.

- Oké húgi, ennyi elég lesz – szólt közbe Harry.

Gemma és Liam reggel állítottak be hozzánk, ami számomra meglepetés volt. Fogalmam sem volt arról, hogy érkeznek, ám természetesen egy pillanatig sem bántam a dolgot.

- Azt hiszem én még nem gratuláltam – mondta mosolyogva Liam. – Szóval, gratulálok – veregette vállba Harryt, aki csak büszkén mosolygott.

- És képzeljétek – ragadta meg egyből a szót. – Kisfiú lesz! Na, persze a kislánynak is örültem volna – tette hozzá azonnal.

- Ja, látod benne a tanítványod? – lökte oldalba Gemma.

- Hé, miért mindenki ezt feltételezi rólam?

- Azért bébi, mert mindenki tudja, hogy milyen szenvedéllyel rajongsz a munkádért – simultam az oldalához.

- Oké, hagyjuk, menj készülni – mondta nekem, mire bólintottam.

- Ti is jöttök? – fordultam Gem felé. – Pár dolgot be kell szereznünk és a babaszobát is be kell rendezni – magyaráztam.

- Nem, mi maradnánk, ha nem baj – mosolygott kedvesen Gem, mire csak bólintottam, és amennyire az tőlem telt, az emeletre siettem.

*

Hajamat felkontyoltam, aztán már siettem is ki a fürdőből. A hálóban felvettem csizmámat és kardigánomat, majd felkapva táskámat indultam is a földszintre, ahonnan beszélgetés hallatszott fel az emeletre.

- Kész vagyok – léptem be a nappaliba.

- Remek, akkor induljunk – állt fel Harry a kanapéról. – Érezzétek magatokat otthon – mondta Gemmának és Liamnek, majd kézen ragadott, és kivezetett a garázsba.

Mind a ketten beszálltunk az autóba, majd indultunk is.

- Van már valamilyen elképzelésed? – kérdeztem kissé felé fordulva.

- Miért tőlem kérded? Mármint ezt nem neked kellene csinálnod? – vigyorgott.

- Hát gondoltam, hogy mivel kisfiú, megragadod az alkalmat és valami őrült autós szobát akarsz létrehozni.

- Egyezzünk meg a színekben, a többit pedig majd a boltban meglátjuk, rendben? – simította combomra kezét.

- Oké – fontam egybe ujjainkat. – Mondjuk kék, zöld és fehér? – vetettem fel ötletnek.

- Én is erre gondoltam – emelte kezét szájához, és gyengéd csókkal hintette be csuklómat.

Rádiót felhangosította minimálisan, de úgy, hogy a beszélgetést tovább tudtuk folytatni a beszélgetést.

Harry behajtott a mélygarázsba, majd amint leparkolt ki is szálltunk. Megfogta kezemet, és a lifthez vezetett, ahova több emberrel együtt léptünk be. Csendben vártuk, hogy a megfelelő szintre érjen számunkra, amely a gyerekosztály volt.

Kilépve azonnal csodálni kezdtem minden apró dolgot, amely megtöltötte a hatalmas helyiséget. Minden megtalálható volt, ami csak egy baba mellett szüksége lehet az embernek.

- Akkor hol kezdjük? – kérdezte Harry.

- Bútorok?

- Rendben – indultunk el azoknak irányába. – A ruháknál úgy is rengeteg időt fogsz tölteni – jegyezte meg boldog hangon.

- Attól, hogy veled ellentétben van ízlésem, nem kell még gonoszkodnod.

- Hé, igenis van ízlésem – kérte ki magának. – Különben nem állnál itt mellettem – nyomott csókot arcomra.

- Nagyon humoros vagy.

- Ezért imádsz.

- Ne bízd el magad – hagytam ott, és már a szekrénysorok közé sétáltam, hogy a megfelelőt kiválasszam.

Mindegyik nagyon tetszett, ám amikor megálltam, Harry utolért, és mögém lépett a színes bútorok sokasága között.

- Nézd milyen szép – mutatok rá az előttem lévő darabra.

- Igen, talán a második babánál meg is tudjuk venni – nevetett. – Kétlem, hogy a rózsaszín, virágos bútort értékelné a pici.

- Annyira ünneprontó vagy – sóhajtottam fel, és tovább mentem.

- Csak emlékeztettelek arra, hogy majd a kistestvérnek, ha kislány lesz, akkor megvehetjük.

- Oké, rendben.

Tovább nézelődtünk, míg meg nem találtuk a tökéletes bútorokat. Harry feljegyezte mindegyiknek a számát, majd átmentünk a ruha és egyéb osztályra. A rugdalózok teljesen elkápráztattak.

Körülbelül három órát tölthettünk el az üzletbe, mire mindent beszereztünk. A pulthoz mentünk, ahol fizetni lehetett. Mindent megkaptunk és kifizettünk, majd két férfi segített mindent kicipelni az autóhoz Harrynek. Én a ruhákat szerettem volna kivinni, de Harry leintett, így üres kézzel hagytam el az épületet, és mentem az autójához.

Beültem előre, majd Harry is csatlakozott hozzám.

- Beugrunk valahova még kajáért? – pillantott rám, mielőtt elindult.

- Valamit főzök – mondtam. – Nem akarok már rendelt kaját enni.

- Rendben van – bólintott, és kihajtott a parkolóból.

Szerencsére nem volt messze az üzletház, ahova bementünk még alapanyagért és pár feles dologért, amire azt mondta Harry, hogy már pedig értelmes, és neki kell. Nem vitatkoztam vele, így ráhagytam mindent, és tovább haladtam.

*

- Végre, hogy megérkeztetek – pattant fel Gemma a kanapéról, Liam mellől.

- Mi ez a festék szag? – csapta meg orromat.

Sohasem rajongtam érte, de akkor ott még borzasztóbb volt.

- Én semmit nem érzek – szólalt meg Harry. – Viszont, én megyek, Liammel összerakjuk a bútorokat – lelkesen mondta, mire az említett személlyel az oldalán már kifelé is tartottak.

Besétáltam a konyhába és az élelmiszerekkel teli zacskót kezdtem el kipakolni.

- Mit segítsek? – jelent meg Gem.

- Hát gondoltam, hogy főzök valamit, meg valami édességet is készítek – feleltem, miközben a felesleges dolgokat a hűtőbe pakoltam.

- Milyen sütit szeretnél? Ha szeretnéd, szívesen megcsinálom – ajánlkozott.

- Csokoládés-narancsos muffinra – pillantottam rá.

- Az remek, de hamar meg is van. Mi lesz a vacsi?

- Lazac, zöldségek és rizs. Egyszerű, egészséges és finom – indokoltam egyből.

- És Harry egyik kedvence is – egészítette ki.

- Oké, feladom – nevettem fel. – Na, kezdjünk neki.

Gemma a zöldségeket kezdte el megfelelő darabokra vágni, és lepárolni. Én a lazaccal foglalkoztam és a rizst is odatettem. 

- Csodás házatok van – mondta Gemma. – Annyira irigyellek benneteket, olyan tökéletes pár vagytok.

- Hát a tökéletestől messze vagyunk – nevettem fel. – Vannak nálunk is gondok, de hát tudod.

- Jó, persze, de hát unalmas is lenne az élet, ha kisebb problémák nem adódnának. Szép családotok lesz kis időn belül – állt mellém. – Hé, hát ez? – ragadta meg a kezem, és a követ kezdte vizslatni ujjamon. – Eljegyeztétek egymást?

- Hát, igen – szégyenlősen néztem a lányra.

- Úr Isten! – kapta szája elé a kezét, majd szoros ölelésébe vont. – Gratulálok! És mikor lesz a nagy nap? Alig várom, hogy szervezhessük. Ugye segíthetek?

- Hát persze – néztem rá boldogan. – Hát most megszületik majd a pici, így semmiképpen sem most szeretnénk. Szóval a közvetkező tavasszal.

- Csodás lesz. Már magam előtt látom az egészet, ahogyan a hatalmas ruhádban vonulsz felé, miközben ő nagyokat pislog, és szavakat sem talál, miközben csak is téged figyel – kezével össze-vissza hadonászott, amelyeken jót nevettem.

- Oké Gem, értem, de nyugi, kérlek.

Tovább folytattuk a beszélgetést, miközben lassan elkészítettünk mindent. Egy – egy süteményt meg is kóstoltunk, és meg kellett szerényen állapítanunk, hogy nagyon is finomra sikeredett.

- Bébi – kiáltott Harry.

- Konyha – válaszoltam, mire pillanatok múlva meg is jelent.

- Micsoda illatok – vigyorogva mondta. – Gyere velem, kérlek.

Megfogtam kezét, amelyet felém nyújtott, és követtem az emeletre. Gemma is mögöttünk sietett fel, míg a szoba előtt Liam állt.

- Mit műveltetek? – gondoltam azonnal a legrosszabbra.

Egyikük sem felelt, csipán kitárult előttem az ajtó. Ámulva figyeltem, ahogyan az órákkal ezelőtti üres helyiség teljes gyermeki jelmezbe bújt. A fehér, a kék és a zöld szín csodás egyveleget alkottak. Berendezés, az apró tárgyak is remekül mutattak. Meghatott a dolog.

- Ez csodás – mosolyogtam Harryre.

- Reméltem, hogy tetszeni fog – csókolt arcon.

- Ki festette azokat a cuki állatokat? – vigyorogva kérdeztem és mind a hármukat szemügyre vettem.

- Én követtem el, amíg elvoltatok – vallotta be Gemma.

- Köszönöm, csodálatos az egész, egyszerű, de nagyszerű – öleltem át Harryt. – Neked is köszönöm Liam – mosolyogtam a srácra, aki barátnője derekát ölelte át.

Még egyszer körbepillantottam a szobában, és elképzeltem, hogy kis időn belül a pici sírása és kacaja fogja betölteni a helyiséget.

csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/

58.rész*Utánpótlás

A hétvége csodás volt Harryvel a hegyekbe. Romantikus, vicces, törődő és aggódó volt egyben. Reggel ágyban kaptam reggelit, az ebédet közösen készítettünk, miután csak a kanapén hevertünk. Vacsora előtt sétáltunk, ám a hó kellően eleredt, így nevetve menekültünk be a házba. Miután gyerekes módon pár hógolyóval megdobtam Harryt. Szeretett volna visszavágni, ám nem tette.

New Yorkba megérkezve kinyújtóztattam, gyorsan áthaladtunk az ellenőrzésen, és már taxiba is ültünk. Harry pocakomat simogatta, míg vártuk, hogy megérkezzünk a házához, ahol én még soha nem jártam. Nem igazán beszélgetünk, én a belvárost csodáltam, Harry pedig csak pocakomat simogatta, néha pedig csókokkal hintette be arcomat.

Megérkezve egy hatalmas épület elé, Harry fizetett, kiszállt, és amíg én is követtem, addig kiszedte csomagjainkat. Szabad kezével megragadta enyémét, és bevezetett az épületbe. Senkinek nem köszönt és ez meglepett. A portás se hajtotta túl magát, de ezt betudtam annak, hogy már tökéletesen kiismerte Harryt.

Belépve a fényáradatba mosoly került arcomra. Minden fehér, és fekete volt. Modern berendezés, hatalmas ablakok, ám maga a lakás mégis egy tipikus legénylakásnak volt nevezhető.

- Érezd megtisztelve magad – ölelt át hátulról Harry. – Még egyetlen egy nő sem léphetett be ide, anyámon és Gemmán kívül.

- Akkor tényleg megtisztelve érzem magam – vigyorgok fel rá.

- Nos, nem valami nagy, ám annál is drágább a bérlése – jegyzi meg nevetve. – Itt a nappali és a konyha, ahogy láthatod. Mondjuk, hogy a konyhában akár műteni is lehetne – nevet. – Nem sűrűn használtam.

- Igen, valahogy gondoltam – löktem oldalba, ő pedig egy kisebb puszit csent tőlem. – Itt a fürdő – húzott egy helyiség felé.

Tágas volt, hatalmas kád és zuhanykabin uralta szinte az egészet. Nem sokáig szemlélődhettem, mert már tovább is vezetett. Beléptünk a hálóba, amely kicsi volt, de még is tökéletes. Egy hatalmas ágy uralta a szobát, más bútor nem igazán volt található, hiszen a ruháit az abból nyíló gardrób szobában tárolta.

- Nos, ennyi lett volna az a lakás, ahol eddig úgy az év negyedét töltöttem – ült le az ágyára. – A többit hotelekben – nyújtotta felém kezét. Ölébe húzott, csak azután folytatta. – Most viszont lesz egy házam veletek, ahova mindig hazatérek. Ami tényleg az otthonom, az otthonunk lesz – mosolygott rám.

- Mikor szeretnél menni?

- Gondoltam, hogy ma összepakolok. Csak a ruháimat és pár dolgot viszek el, aztán reggel, ahogy felébredünk, indulunk is – válaszolta. – Hozzátok nem kellene elmenni?

- Nem – sietve vágom rá. – Eszem ágában sincs találkozni apámmal.

- De biztosan kelhet otthonról valami.

- Minden fontos nálam van – nyugtattam meg. – A többit pedig majd pótlom.

- Ahogy szeretnéd – bólintott rá.

Felálltam öléből, és kimentem táskámért, amiből elő is szedtem melegítőmet. Lecseréltem ruházatom, és felültem az ágyra, míg Harry egy nagy bőröndöt húzott elő a gardróbból. Figyeltem, ahogyan ruhákat szedett elő, és trehány módon mindet elkezdte bedobálni táskájába.

- Bébi, figyelj, add ide azokat – mutattam a ruhákra.

- Minek?

- Mert így hamar tele lesz, összegyűrődnek és még is, szebben kéne pakolnod.

- Jó így is.

- Harry – néztem rá komolyan, mire törökülésbe tornáztam magam, és elém tette a ruhadarabokat.

Elkezdtem mindent szépen összehajtogatni, és az ágy szélére helyeztem azokat, ő pedig a bőrön mélyére. Sorra minden ruhadarabot gondosan összehajtogattam, aztán bekerültek a helyükre. Viszonylag hamar is végeztünk mindennel. Pát dolgot még összeszedett a nappaliból, azokat a ruhái közé suvasztotta, majd lezárta azt.

- Végeztünk – dőlt végig az ágyon, és ölembe fektette fejét.

Mosolyt csalt arcomra, amikor ajkait pocakomra nyomata. Haját simogattam, s felpillantott rám.

- Vacsora?

- Főzni akarsz? – vontam fel szemöldökömet.

- Hát, ha a hűtő rácsaiból és a tojástartóból valamit össze lehet hozni.

Komoly arccal mondta, mire mind a ketten elnevettük magunkat.

- Rendelhetünk – mondta végül.

- Nekem megfelel – bólintottam rá, mire fel is tápászkodott szórólapokkal és a telefonjával tért vissza mellém. Kinyitotta a szórólapot, és nézegetni kezdtük. – Hm, mit szeretnél?

- Szerintem egy hamburger és sült krumpli, sok sült krumpli jó lesz, és majonéz – megnyaltam számat.

- Az egyik legdrágább étteremből rendelünk és ilyen egyszerű kaját akarsz?

- Ezt kívánja a bébi – nézek rá nagy szemekkel.

- Hát akkor mindent adjunk is meg neki – vigyorgott, és ő is elkezdte kiválasztani, amit szeretett volna.

Kis idő után leadta a rendelést, amihez még két Sacher tortaszeletet is hozzácsapott és innivalót. Ő elnyúlt az ágyon, én pedig a fürdőbe vonultam egy gyors zuhany reményében.

Tényleg hamar sikerült túlesnem rajta. Felvettem Harry egyik pólóját, egy bugyit, és térd fölé érő karácsonyi mintájú zoknit. Hajamat kiengedtem, és kiléptem a helyiségből. Harry a televíziót nézte, így mellé siettem, és oldalához dőlve leültem.

- Cuki zokni – simogatta meg combomat ott, ahol a zokni véget ért. – Soha nem fogom megértem, hogy miért nem nadrágba bújsz.

- Mert kényelmetlen – rántottam vállat.

- Inkább megfagysz, egyértelmű – csókolt nyakamba.

- Nem, így pont jó – biztosítottam.

- Felkapcsoltam a fűtést, úgyhogy lassan átmelegszik az egész lakás.

Pocakom hangot adott, jelezve, hogy éhes, ám végszóra sikeresen meg is érkezett a rendelt étel. Harry át is vette, majd a kanapé előtti üvegasztalra le is tette. Szinte azonnal rá is vetettem magam, amelyeken jókat mosolygott. Tényleg éhes voltam, és az illatok csak még jobban elérték, hogy éhesse váljak.

Másnap dél magasságában sikerült elindulnunk. Fárasztó volt az út számomra, és már a baba is tudomásomra adta, hogy az egyhelyben ülést nem kedvelte.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor megérkeztünk ahhoz a házhoz, amelyet már fényképen láttunk. Egy idős nő várt bennünket, aki szívélyesen üdvözölt is minket.

Mindent gondosan körbemutogatott nekünk. A ház bár hatalmas volt, inkább nagyobb helyiségek voltak, mintsem sok.

Ahogyan beléptünk az épületbe, egy tágas nappali fogadott bennünket, amelyből a konyha nyílt. Még egy mosdó is helyet kapott, és ennyiből is állt a földszint.

Az emeleten két szoba volt berendezve a vendégek számára, míg volt egy üres kisebb szoba is. A folyosóról nyílt egy fürdő, amely tágas volt, és minden megtalálható volt benne. A folyosó végén egy hatalmas háló terült elénk, amelyből egy mértes fürdőszoba nyílt. Ámulva néztem Harryre, akinek büszke mosoly volt arcán.

- Tetszik? – Ölelt át.

- Nagyon – vallottam be.

- Örülök, mert megvettem – vigyorgott.

- Mit csináltál? – néztem fel rá döbbentem, hangom pedig számon kérő volt.

- Tudtam, hogy tetszeni fog – rántott vállat.

A nőnél még aláírt pár papírt, majd kiment a csomagjainkért az autójába, és behozta őket. Mivel inkább csak ruháink voltak, így azonnal a hálóba cipelt mindent. Követtem én is, és ahogyan letette a csomagokat, mindet fel is nyitottam, és elkezdtem a szekrénybe süllyeszteni mindent.

- Arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk orvoshoz, szeretném már látni a picit – csókolt nyakamba. – Holnap pedig vásárolhatnánk. Berendezhetnénk a pici szobáját is.

- Azt sem tudjuk, hogy milyen nemű – mutattam rá, amikor az utolsó inget is vállfára akasztva behelyeztem a szekrénybe.

- Esetleg megkérdezhetnénk – félve mondta.

- Szeretnéd tudni? – bújtam hozzá.

- Hát, nincs kétségem afelől, hogy az utánpótlás van odabenn – nevetett. – Egyértelműen fiú, de ha hercegnő lesz, az sem probléma. Majd az anyukája nyomdokaiba lép.

- Nem engeded el az autóversenyzést, ugye?

- Eszem ágában sincs – csókolt meg.

- Lezuhanyozom, átöltözöm és mehetünk is – feleltem, és más indultam is a fürdőszoba felé.

*

A tükör előtt álldogálva vettem magamra kabátomat. Bár a pocakom már igen nagy, még is igyekeztem, hogy nőies, csinos maradni.

- Indulhatunk? – zavarta meg gondolataimat Harry.

- Persze – felkaptam táskámat, és követtem a földszintre.

Az autójába éppen, hogy beszálltunk, már indultunk is.

- Ennyire izgatott vagy?

- Nagyon – felelte. – A legközelebbi kórházhoz megyünk. Nem nagy, de elit, és a legjobb orvosok vannak.

- Egy sima mezei kórház is megfelelne.

- Ez közel van, és nagyszerű az orvosgárda.

- Nem tudlak meggyőzni, igaz? – mosolyogtam.

- Lehetetlen.

Az út igen rövid volt, talán húsz perc. Az épület valóban nem a legnagyobb volt, ám hittem Harrynek. Nem kételkedtem abban, hogy mindennek utána nézett.

Kézen fogva vezetett be egészen a rendelőig. Leültünk, és vártunk, míg egy kedves arcú lány ki nem jött. Ekkor besiettünk izgatottan.

Az orvos kedves volt. Mindent elmondtam neki, illetve az előző leleteimet is átnyújtottam neki. Megnézett mindent, majd mondta, hogy feküdjek fel az ágyra. Amint megszabadultam a kabátomtól, ezt meg is tettem.

Hideg zselét nyomott a hasamra, majd pillanatok múlva megjelent a monitoron a pici. Harry kezemet fogta, ám nem tudtam rá nézni, mert csak gyermekem mozgolódását figyeltem, mint a képernyőn, mint pedig az érzésre hagyatkozva, pocakomban.

- Akkor szeretnék tudni a nemét, igaz? – kérdezte kedvesen, mire Harry azonnal reagált is. – Akkor nézzük – pár pillanatig nézegette. – Szerencséjük van – közölte. – Megmutatta magát. Gratulálok, kisfiúk lesz kis időn belül.

Felpillantottam Harry, aki könnyes tekintettel nézett le rám. Ajkait egy pillanatra enyém ellen nyomta, és egy köszönömöt is elmotyogott örömteli hangon.

csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/

57.rész*Fülledtség

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor lábaimat a biztos talajon tudhattam. Szerencsére Harryismeretségének, hamar egy külön ellenőrzésen át is jutottunk, megkaptuk a csomagjainkat, és percek leforgása alatt már egy autóban ültünk.

- Fáradt vagy? – csúsztatta kezét lábamra, és finoman megszorította.

- Hát nem éppen könnyű egy babát kihordani – mosolyogtam. – Főleg nem amikor már lassan megszületik.

Végigsimítottam pocakomon boldog mosollyal arcomon.

- Nem igazán voltak rosszulléteid – állapítja meg.

- Hát ezt így nem mondanám – néztem rá, mire csak kérdő pillantást kaptam tőle. – Voltak elég sokáig rosszulléteim reggelente.

- Oké – húzza el a szót, és látom, hogy még mindig nem áll össze neki a kép.

- Kimásztam óvatosan mellőled reggelente. Meg hát az étterembe is rosszul voltam.

- Igen, már előtte is tudtam, hogy állapotos vagy, de az még jobban megerősített – bólintott, miközben az utat figyelte. – Viszont megérkeztünk – engedett el, és kiszállt.

Kezét nyújtotta, melyet elfogadtam, és úgy csatlakoztam hozzá. Harry a csomagtartóhoz lépett, míg én a környezetet csodáltam. Erdő vett körül bennünket, amelyen már a hótakaró csodásan megmutatkozott.

A közelben nem láttam házat, amely külön öröm volt. Végre csak kettesben, egymással foglalkozva, s senki mással.

- Hogy tetszik? – állt meg mellettem Harry.

- Csodás – mosolyogtam rá boldogan.

- Örülök – csókolt arcon. – Menjünk be.

Ragadta meg kezemet és az építmény bejáratáshoz kezdett húzni. Könnyedén nyitotta ki, és engedett előre. A meleg azonnal megcsapott.

- Az ügynökség, aki kiadja már volt itt nemrég – magyarázta.

Bólintottam, és a belső teret néztem, amely téglázott volt. Csodásan nézett ki az egész. Egy hatalmas konyha, nappali tárult elénk.

- Magunk leszünk, remélem nem gond – tette le csomagjaink.

- Azt jelenti, hogy az általad készített reggelit az ágyba kapom? – nevettem fel, és boldogan néztem rá, mire ő is nevetett.

- Természetesen – fogta meg a kezem újra. – Nézzünk körbe.

Lent a konyhán és nappalin kívül csupán egy kisebb mosdó volt. Az emeletre megérkezve egy hatalmas háló volt, amelyből egy fürdő is nyílt. Ám, ami teljesen elkápráztatott, az a kád volt, amely mellett kandalló volt, és egy csodás kilátás a mögöttünk húzódó fákra.

- Ez csodálatos, Harry – öleltem meg szorosan.

- Semmi nincs, csak mi.

- És pont ez a jó az egészben – suttogtam.

- Szeretlek – simított végig pocakomon.

- Tudom – kuncogtam kislányosan, és elléptem mellette.

- Felhozom a csomagjainkat.

Míg Harry a földszintre sietett a táskákért, addig megszabadultam minden felesleges ruhámtól. Meleg volt a lakásban, és semmi kedvem nem volt farmerben lenni, így ahogyan felért a csomagom elő is kerestem melegítőmet.

Végig éreztem magamon Harry pillantását, amelyen jókat mosolyogtam.

- Legcsodásabb kismama vagy – suttogta az ágyon ülve.

- Jelenleg a legéhesebb – nevettem és kezemet nyújtottam felé.

- És ehhez, hogy jövök én a képbe? – állt elém.

- Segítesz vacsorát készíteni – csentem csókot tőle, és lefelé húztam magam után egyenesen a konyhába.

Én a hűtőhöz léptem, és elkezdtem felméri, hogy milyen alapanyagok is vannak. Harry bekapcsolta a televíziót valamilyen zeneadón, amely halk dallamokkal töltötte meg a teret. Mindig is utálta, ha csend vette körül, ahogy én is, így nem elleneztem.

- Mit készítünk? – csapta össze tenyereit.

- Mondjuk tésztás, zöldséges csirke jó lesz? – pillantottam rá vállam fölött. – És mondjuk utána fagyi – emeltem magasba a karamellízesítésű Häagen-Dazs dobozos finomságot.

- Remek – vette el tőlem az édességet és már bontotta is ki.

- Kaja utánra gondoltam – kezdtem el kipakolni a pultra, míg ő egy vállrántással felbontotta a dobozt.

A fiókból elővett egy kanalat, és elkezdett küzdeni a még fagyott állapotban lévő fagylalttal. Nevetve néztem, ahogyan küzdeni kezdett, csak, hogy egy kis kanállal is, de ehessen belőle.

- Rosszabb vagy, mint egy gyerek – jegyeztem meg, amikor is elkezdtem felvágni a csirkemellet. – Remélem, hogy a pici előtt nem ilyeneket fogsz művelni. Mi az, hogy evés előtt édességet eszel? – korholtam finoman.

- Jól van bébi – csípet fenekembe. – Más édességbe is mártanám a nyelvem, de jelenleg nem megoldható – mormolta, és megharapta fülcimpámat.

- Hagyj főzni – toltam el nevetve és a zöldségek felszeletelésével kezdtem foglalkozni.

- Jól van asszony – kanalazott bele a fagyiba, és befalta azonnal.

Újra belenyúlt, ám nem a saját szájához, hanem enyémé elé tette. Hamar ajkaim közé vettem a kanalat, és befaltam a rajta lévő krémes finomságot.

- Látom, te is tanulsz – nevetett, és lezárta a dobozt.

Visszatette a helyére, a kanalat a mosogatóba, és beállt segíteni nekem. Már ha segítségnek lehet nevezni, hogy megfőzött kettőnkre való tésztát. A csirkés-zöldség is hamar elkészült, így, amint a tésztát leszűrtem már öntöttem is hozzá.

Harry elővett két tányért, és hozzá villákat, míg én szedtem mind a kettőnknek. Egyik tányért a kezébe nyomtam, s a kanapéhoz sétáltunk. Gyorsan átkapcsolt egy adóra, amelyen már karácsonyi filmeket játszottak.

Nevetne faltuk be az összes ételt, ami a tányérunkon volt. Ahogyan az utolsó falatot is lenyelte Harry, már a hűtőhöz is sietett.

- Remélem, hogy a pici ilyen téren nem fog rád hasonlítani – néztem fel rá, amikor visszatért hozzám.

- Te sem vagy jobb – húzott ölébe, és a konyharuhába betekert fagylaltos dobozt előttem tartotta.

- Csak nem tudok ellenállni, ha elém teszed.

- Hm, valóban? – mormogott nyakamba.

- Nem kell mindig rosszra gondolni – méltatlankodtam, és a kanalat a fagyiba nyomtam.

- A szex jó dolog manó – nyitotta ki a száját, én pedig a kanalat odatartottam. – Ha nem lenne jó, az emberek nem művelnék, és a mi picink sem lenne.

- Mennyire igazad van, kisokos.

- Ne szemtelenkedj – vette el a kanalat, és hirtelen az orromra nyomta.

- Bolond – nevettem fel, és letöröltem.

Tovább nevetgéltünk, és karácsonyi filmeket néztünk összebújva, míg be nem esteledett.

- Mi a baj? – ölelt át hátulról.

Tudta, hogy mennyire is szerettem minden érintését, de amikor védelmezően átölelt az mindennel felért.

- Semmi.

- Manó, engem nem tudsz átverni – fordított maga felé.

- Csak nem szeretem, amikor meztelenül látsz most, ennyi – suttogtam.

A fürdőben álltunk, ahol is a kád már tele volt forró vízzel, a kandallóban is pattogott a tűz, és szinte forróság volt. Feszengve álltam fehérneműben Harry, és az ő parázsló tekintete előtt.

- Manó, gyönyörű vagy – sóhajtott fel. – Már rengetegszer elmondtam, de ha kell, még ezerszer elmondom, hogy mennyire csodálatos, gyönyörű, számomra tökéletes is vagy. Szeretlek, téged és a picit is. Nincs mit szégyellned.

Lassan, finoman megcsókolt, mibe bele is remegtem. Ujjaival csókunk közben levarázsolta rólam a fehérneműt. Elszakadt tőlem, és magát is megszabadította bokszerétől.

Belépett a süllyesztett kádba, és engem is maga után húzott. Mellkasának döntöttem hátam, és elengedtem magam. Már a habok rejtették maguk alá meztelen testünket, így annyira már nem feszengtem.

Vállamat benedvesítette, s apró csókokkal hintette, míg kezemet cirógatta. Lehunyt pillákkal élveztem kényeztetését.

Csend uralta a helyiséget, de szavakra semmi szükség nem volt. Egymás érintését élveztük, miközben kisebb csókokat loptunk a másiktól.

Csípőmet minden szándék nélkül mozdítottam meg, amelyre csak akkor figyeltem fel, amikor Harry nyakamba nyögött. Pír öntötte el arcom, de szerencsére ezt a meleg miatt is betudhatta, így nem tett megjegyzést.

Éreztem, ahogyan izgalomba jött, és egyáltalán nem akart leállni, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy én igen. Nyelvét végighúzta nyakam ívén, és fülcimpámba mart fogaival. Felnyögtem, ő pedig ujjaival lábaim közé nyúlt.

- Harry – nyöszörögtem, s fejemet hátravetettem.

- Jó? – kérdezte.

Bólintásra telt csupán tőlem, mire belém csúsztatta egyik hosszú ujját. Megmarkoltam kezét és teljesen átadtam magam az általa nyújtott kényeztetésnek.

- Kívánlak – morogta nyakamba. – Lehet még? – bátortalan volt, akkor először.

- Persze – szisszentem fel, amikor körkörös mozdulatokat tett meg ujjaival. – Csak ne kínozz – nevettem fájdalmasan.

- Kis türelmetlen – vette el ölemtől kezét, és kissé megemelt, majd lassan visszaengedett.

Teljesen eggyé váltunk. Megkönnyebbült nyögés tört fel belőlem, ahogyan magamba fogadtam. Megsemmisültem, és csak a gyönyörnek éltem, ahogy ő is.